Friday , 4 October 2024
Home » Home

Home

Fogyás hamburgerrel – Part 19 – A stagnálás a folyamat része

Az úgy volt, hogy híztam az utóbbi fél évben 4 kilót. Pontosan tudom, hogy miért, nem pánikolok. Próbálgatom a határaimat, ezt csináltam, mióta az eszemet tudom. Tesztelni, meddig lehet elmenni, hogy ne fájjon. A célom kezdettől fogva, hogy a lehető legkevesebb feladással, sok évig fenntartható módon, nekem személyre szabottan tanuljak meg enni és élni. És ha jól csinálom, akkor a ...

Read More »

2024-ben teljesül az álmom: A szövegeimet viselve is láthatom rajtatok!

Aki követi a blogot facebookon, az már pár napja észrevehette, hogy a Napom-hoz és a Reels-hez folyamatosan kerülnek fel rövid videók nyomtatható mintákkal. Régi vágyamat váltom valóra azzal, hogy elkezdtem mintákat/szövegeket tervezni a szabadidőmben. Ezeket pólókra, kapucnis pulcsikra, bögrékre, vászontáskákra, tornazsákokra nyomva tudod beszerezni már élőben. http://eniways.ilovepolo.hu   Mindig, amikor kitaláltam, hallottam, vagy olvastam egy jó dumát azt gondoltam, ezt ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 18 – Szülinapomra mínusz 22 kg

39 éves lettem én. Fél év eltelt, amióta az előző részt olvashattátok. Több oka van ennek, más témákba is belekaptam, pl. a neurodiverzitásról kutatok és írok cikkeket a céges portálra, összesűrűsödött a munka, érzelmi hullámvölgyek.. De mivel most megint mérföldkő van, van, és van is mit mondanom, tessék 🙂 A magas kortizol (stresszhormon) szint és a kialvatlanság szinte lehetetlenné teszik ...

Read More »

Toxikus pozitivitás – hogyan álljunk a problémákhoz, nehéz időszakokhoz?

Időnként fejbe kólint egy felismerés, vagy először, vagy már elfelejtettem a mindennapok sűrűjében, és valami emlékeztet rá. És ha elég nagy horderejű, le kell írnom. Ha leírom, már meg is kell osztanom, hátha másnak is segít, pont akkor kell hallania. Velem gyakran van olyan, hogy az jön szembe, amire pont akkor van szükségem. Úgyhogy nem csak úgy vaktában osztom itt ...

Read More »

ADD and ADHD @work – our advantages in a professional environment

More and more employers are starting to turn towards this topic as they realize they can benefit from the Neurodiverse workforce and utilize their skills. This article is dedicated to these forward thinking employers and managers. Ha magyar vagy, így fordítsd le a cikket, tedd be a linket fordítóba: When I started my self-discovery journey on the topic of ADHD and ...

Read More »

10. újjászületésnapomra | for my 10th re-birthday

Ha padlón vagy, szedj fel onnan valamit – Sophie Magory If you hit the ground might as well pick something up from there.    Harminckét éves lettem én – meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam. Thirty-two I have turned today – this poem by surprise came my way titty ditty:   the ultimate gift, with ...

Read More »

2022 évzáró beszéd ajánlókkal

Gondoltam, írok egy évet összefoglaló posztot, miket tanultam, milyen hasznos dolgokat adnék át Nektek is. Részekre osztottam, annak, aki nem olvassa a blogot rendszeresen fura lehet, de ha ismertek, tudjátok, hogy csak azért nem írok, hogy legyen itt valami. Viszont amikor van mondanivalóm, ömlik belőlem a szó válogatás nélkül. If you’re an English speaker, translate the entire article like so: ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Tunéziai kefteji

Imádom az olyan külhoni kajákat, amik mindennapi itthon is kapható dolgokból is könnyen elkészíthetők, csak 1-2 fűszer kell esetleg hozzájuk. A kefteji vagy kafteji [ejtsd: keftezsi] azóta a szívem csücske, mióta először kóstoltam Tunéziában 10 éve. Az ottani receptek közül sokat reprodukáltam már, ezt azért nem, mert elrettentett ez a 2 késes mutatvány, majd látni fogjátok a videóban. Meg az, ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 17 – Gyógyulásom + Szuper, alacsony kalóriás receptek

Több, mint 4 hónapja nem írtam semmit. Ilyenkor tudni lehet, hogy felgyülemlett bennem a mondanivaló, hiszen csak akkor írok, amikor van is mit mondanom. Úgyhogy hozzatok 3 napi hideg élelmet, vagy valami, mert nagyobb lélegzetvételű bejegyzés következik 🙂 Úgy szeretnék arról írni, hogy megint mennyit fogytam, de ingadozik a súlyom. Szerintem újrakalibrálja magát, vagy nem tudom, pár kiló visszajön, lemegy, ...

Read More »

Neurodiverzitás, avagy nem diagnosztizált ADD/ADHD tendenciák felnőtt (főleg) nőkben

Ez most egy ilyen féltudományos cikk lesz, úgyhogy nincsenek képek, komoly a téma 😀 Aki gyanítja magáról, hogy igaz rá, ami a címben szerepel, feltétlenül olvasson tovább. Az egész 2019 decemberében egy videoval kezdődött Mel Robbins-tól, aki nagyon szeretek, író és motivációs előadó. A video arról szólt, hogy milyen rengeteg diagnosztizálatlan ADHD-s felnőtt/középkorú nő van a világon, mert annak idején ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 16 – Újra a pályán + a legfrissebb kutatások a fogyásról | Weightloss with hamburgers – Back on track + The latest studies about fatloss

  Szóval a nyár elég hektikus volt. Az élet csak úgy történt. Érzelmi hullámvasút, 3 költözés 1 éven belül, új munka, elmaradt a reggeli torna, nem tudtam tartani a kalória deficitben való evést. De ami jó, nem is híztam vissza, amit leadtam. Mindjárt kifejtem, miért. Are you an English speaker? Translate the entire article like so: A Fogyás hamburgerrel egy ...

Read More »

Eniways Tarot – Tarot kártya olvasó lettem | I became a Tarot card reader 2021

FRISSÍTÉS 2023. Január: Milyen éved lesz? Éves TAROT kirakás kérhető az Eniways blog facebook oldalán üzenetben. 3.000 Ft, személyes jelenlét nem szükséges. UPDATE 2023 January: What will you year be like? Yearly Tarot Spread available via DM on my facebook page. 3.000K HUF, no need for meeting in person. Source of the spread       Egy szép kis februári ...

Read More »

Elfogadás, megértés, véleményszabadság, és hasonló nyalánkságok

Pride month van, vagyis a melegek elfogadásának, láthatóságának hónapja. De ez a cikk nem csak erről szól ám. Hanem egymás elfogadásáról általában. Melegestől, mindenestől. Mi kell ahhoz, hogy megértsek és elfogadjak másokat? És egyáltalán miért kéne ezt tennem?   If you’re an English speaker copy the link of the article and paste it to Google translate like so, it will ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 15 – Könyvajánló: Forgács Attila – Az evés lélektana + helyzetjelentés + okosságok

Nemrégiben volt szerencsém részt venni Dr. Forgács Attila klinikai szakpszichológus (gasztropszichológus) online előadásán a Be Smart Klub és a Corvinus egyetem szervezésében. Noha több, mint 1 éve követem az úr könyvének facebook oldalát, valahogy nem állt össze a kép, hogy ezt nekem meg kellene vennem 🙂 Egészen a közelmúltig, addig az előadásig, ami a Moho sapiens, avagy az evés lélektana ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 14 – A kalóriadeficit árnyoldala | Weightloss with hamburgers – Downside of calorie deficit

Kb. fél évre rá, hogy belekezdtünk a mérsékelt kalóriadeficites fogyásba, elérünk egy következő szintet, egy nehezített pályát, ha úgy tetszik. Aki eljutott a Jumanji-nak erre a szintjére, üdv, ügyes vagy, büszke vagyok rád! Pontosan ez történik most velem, jól utánaolvastam, és most megosztom veletek, miért van ez, és mit lehet tenni. Tehát kb. 6 hónap után beáll a plateau, vagyis, hogy ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 13 – Könnyű gyakorlatok otthonra | Easy home exercises

Most megrekedtem -17 kilónál, sok minden történt, nem tudtam úgy odafigyelni a kajálásra, azt ettem, ami van, nem terveztem meg. Fenntartási kalóriákon ehettem az utóbbi pár hétben, mert vissza nem jött semmi, de le sem ment. Azt már megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad pánikolni, vagy feladni, csak vissza kell állni és folytatódni fog a folyamat. Azért szoktam tornázni, meg sétálni, ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 12 – Bűnözők | Weight loss with hamburgers – Criminals

Mostanában sokat lehet hallani azt a kifejezést, hogy ‘diet culture’, vagyis diéta kultúra.  Azon bullshitek, tévhitek egy csokorba fogása ez a kifejezés, ami 1 – elhiteti velünk, hogy csak vékonyan vagyunk szépek, 2 – ezért állandó fogyókúrázásra késztet minket, 3 – ennek érdekében semmilyen módszertől és hazugságtól nem riad vissza, 4- bűnnnek tünteti fel az evést, és 5 – eleve ...

Read More »

Vendég voltam – Jakupcsek Plusz ATV riport a Stroke-ról (video)

Kicsit megszakítom a Fogyás hamburgerrel sorozatot, hogy dokumentáljam: meghívott vendég voltam Jakupcsek Gabriella műsorában. A nyolcadik évfordulómra/újjászületésnapomra (2013. Február 1.) ki tudom tenni, hogy már lazán beszélek róla bárhol, bármikor, mint távoli emlékről. A műsor szerkesztője Anett talált rám a blogom alapján, és felkért, hogy meséljem el a történetemet. Rajtam kívül Pintér Beatrix volt a másik stroke-os vendég, akivel rögtön ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 11 – Egyél jól egyszerűen! | Weight loss with hamburgers – Eat well easily!

Nekem fontos, hogy finomakat főzzek, és egyek, de mára már játékká vált hol tudok elcsalni pár vagy éppen sok kalóriát úgy, hogy nem vagyok éhes, nem megy az íz és a minőség rovására. A diétás kajának nem kell fűízőnek, meg fűrészpor ízűnek kell lennie (útifű maghéj, xantángumi hagyjatok békén), hanem épphogy a legjobbnak kéne lennie, hiszen végre valódi, tápanyagdús, laktató ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 10 – A pöttyös ruha | – Weight loss with hamburgers – The polka dot dress

Ha olvastok, tudjátok, hogy szoktam meditálni. Így volt ez tavaly október 20-án is, csak utána le is írtam, mit láttam, mert előjöttek gyerekkori emlékek, amikről azt hittem, elfelejtettem őket. Are you an English speaker? Translate the entire article like so: A Fogyás hamburgerrel egy cikksorozat lesz egy 3 hónapos tanulási fázis eredménye (aztán tovább írom, amikor újakat tanulok). ITT LEHET ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 9 – Változások | Weight loss with hamburgers – Changes

Az első változás, hogy ezt most 16 kilóval könnyebben írom le, mint tavaly Augusztus 2-án, amikor belekezdtem ebbe a kalandba. Direkt nem gyorsabb a folyamat. Én a fenntarthatóságra törekszem, nem mondtam le semmiről, maximum lecsökkentettem. Alacsony kalóriás alternatívákkal cserélem le, amit tudok. Csak akkor eszem, ha tényleg éhes vagyok, és csak addig, amíg jóllakom, nem amíg kidurranok. Ha nincs kedvem/időm ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 8 – A (túl)evés pszichológiája | Weight loss with hamburgers – Psychology of (over)eating

Először is Boldog 2021-et mindenkinek, aki hisz a számmisztikában 5-ös évünk lesz, ez a jelentős változások éve,  aki pedig hisz az asztológiában a December 21-i Jupiter-Szaturnusz együttállás támogatja az új kezdeteket. Ennek fényében nagyon bizakodóan vágok bele az évbe. Az evés pszichológiája lesz a téma, ezen belül is a túlevésé, miért, mikor, hogyan? És hogyan hagyjuk abba, hogy ne bántsuk ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 7 – TIKTOK mentoraim | Weight loss with hamburgers – My TIKTOK mentors

Na, lement a Karácsony, remélem élvezted és nem lelkiismeret-furdalással etted azt a bejglit 🙂 Hidd el, pont úgy nézel ki, mint 1 hete ilyenkor. A mérleg a gyomrodban lévő kaja súlyától meg a megkötött víztől mutathat többet. Mindössze vissza kell állni a rendes kerékvágásba, nem kell éheztetned magad, keményebben edzeni, vagy bűntudatot érezni. Igyál sok vizet és egyél normálisan. És ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 6 – “0 kalóriás” ételek | Weight loss with hamburgers – “0 calorie” foods

Valójában nincs olyan, hogy 0 kalóriás (vagy negatív kalóriás) étel. Ha rá tudsz harapni, akkor az nem null kalóriás. Az 50 kalória/100 gramm alatti ételeket hívják így. Akkor érdekesek, ha még éhes vagy, de nem akarod meghaladni a >>napi kalória limitedet<< . Ezeket akkor is eheted, nem lesz semmi. Akár ezek köré is építheted a napi menüt, de én inkább ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 5 – Mozgasd a tested! | Weigh loss with hamburgers – Move your body!

Szükség van-e arra, hogy mozgasd a tested ahhoz, hogy fogyj? Technikailag nincs. Csak hamarabb elfogy az ember türelme, mert enélkül lassabb a fogyás. Lentebb írok még pár okot. A terveim szerint és a számításaim alapján 1 hónapban 2 kg-t kellett volna leadnom, heti fél kg-val számolva. Az augusztus eleje óta 8 és fél kg. Viszont már pár héttel a nagy ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 4 – Tápanyagokról egyszerűen | Weight loss with hamburgers – Simply about nutrients

A cikk a makro tápanyagokról (makrók)-ról szól, de a fogyáshoz/jó emésztéshez kell még a rost is, úgyhogy erre is kitérek. Makró, vagyis nagy, tehát a testnek nagyobb adagban van szüksége rájuk, hogy jól működjön. Hangsúlyozom, hogy nincs olyan, hogy “jó” vagy “rossz” étel, csak mindennek megvan a maga oka, célja, tápanyagtartalma. Úgy érdemes összeállítani az étrendet, hogy mindenből jusson, és ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 3 – Időszakos böjtölés | Weight loss with hamburgers – Intermittent fasting

Előre szeretném leszögezni, hogy ezt nem kell csinálni ahhoz, hogy fogyjon az ember. Ahhoz elég a kalória deficit, ahogy azt előzőleg írtam. Nekem a böjt segített kordában tartani az érzelmi evést, megtanított rá, hogy figyeljek oda, mikor vagyok tényleg éhes, és akkor egyek. Tehát az önkontrollra, hogy ne unalmamban, megszokásból, szomorúságból egyek. És ezért kell írnom róla, mert tudom, hogy ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 2 – Miből mennyit? (kalkulációk) | Weight loss with hamburgers – How much of what? (calculations)

Az első lépés, hogy fel kellett mérnem, hogy miből mennyit eszem, miben mennyi tápanyag van, mennyi kell nekem, ahhoz, hogy fogyjak, min kell változtatnom. Meg kellett tanulnom milyen kalkulációk kellenek nekem, és hogy miből mennyi kell nekem egyáltalán. Meddig kell számolnom mit eszek, mikor hagyhatom abba? És egyáltalán: muszáj ezt? Are you an English speaker? Translate the entire article like ...

Read More »

Fogyás hamburgerrel Part 1 – Mi vaaan?? | Weight loss with hamburgers – Whaaat??

Isten hozott Eni nagy fogyás kalandján! Azt tudom, hogy nem egy hétfői napon kezdődött, meg nem is a szülinapomon, vagy újévkor. Augusztus másodikán vasárnap kezdődött. Az, hogy meguntam, hogy egy nőnek folyamatosan éreznie kell a nyomást, hogy fogyókúrázzon, főleg ha kövér, és csak akkor van joga rendesen enni, ha vékony. Nem fogyókúrázom többet, és nem fogok táplálkozási zavarokat kifejleszteni magamban. ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Baghali polo ba mahiche – Irán

Baghali polo ba mahiche, ez meg mi? Fárszi (perzsa) nyelven باقالی پلو . A baghali a zöld lima babot jelenti, a polo az a rizspiláf, a mahicheh a báránylábszár. Ezt a tradicionális perzsa (iráni) fogást éttermekben, partikon és esküvőkön szolgálják fel leginkább, rengeteg kaporral és egy kis sáfránnyal készül. Évek óta meg akarom csinálni, mióta egy iráni ismerősöm hozott nekem otthonról ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Egyiptomi koshari

Ezt a receptet még tavaly készítettem el, és most találtam meg a képet, majd rájöttem: nem tettem fel a blogra. Pedig isteni. 2 egyiptomin és egy Egyiptomban éveket élt magyar kolléganőmön teszteltem, és mindenkinek ízlett. ‘Now this is koshari!’ – hangzott el. Tehát büszke voltam magamra, főleg, hogy megdolgoztam érte. Mert ez nem egy gyorsan összedobható étel, de egyszer mindenképp ...

Read More »

Légbőlkapott sütnivaló – Új szerelmem, az AIR FRYER

Történt egyik nap, hogy unalmamban letöltöttem a TikTok-ot (eniwaysblog akinek van kedve, kövessen, ott is fogok garázdálkodni, a seggrázós tiniken is túl van ott élet, nagyon jó dolgokra lehet bukkanni) és már első nap szerelmes lettem, mert szinte azonnal szembe jött velem a (viszonylag) új trend az amerikai tartalmak között, az Air fryer. Vagyis meleglevegős/forrólevegős sütő, de olaj nélküli fritőzként ...

Read More »

Nemzetek konyhája – szír muhammara és libanoni csirkemáj

Szeretem, hogy Budapesten kiszakadtunk már a bűn rossz “török” gyros – műkínai – és “olasz” pizza bermuda hároszögből, ami a mindenki által ismert külföldi konyhát illeti, és sorra nyílnak a minőségi nemzetiségi étteremek. A legutóbbi felfedezésem, a libanoni és szír konyha, ezen belül is a szír muhammara és a libanoni módra elkészített csirkemáj. Kettőből 2 helyen volt telitalálat mindkettő, ezért ...

Read More »

80 nap énidő – Karantén összesítőm

Március 11. és Május 28. között nem mentem sehová, csak vásárolni, meg sétálni. Én nem voltam nélkülözhetetlen dolgozó, nem kellett bejárnom, itthon éltem és dolgoztam az íróasztal – kanapé – ágy bermuda háromszögben család nélkül, gyerek nélkül, lakótárs nélkül, viszont sok munkával. Ez alatt megpróbáltam  a fennmaradó időt jól kihasználni, és gondoltam, megosztom Veletek, mivel töltöttem, mert noha még nincs ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Arepa con jamón y queso (Venezuela, Kolumbia)

Arepa(s) con jamón y queso, vagyis sonkás-sajtos kukoricalepény. Ezt a receptet a venenzuelai kollégámtól, jobban mondva a feleségétől tanultam amikor meghívtak magukhoz ebédre. Nagyon egyszerű és viszonylag olcsó, és nem bonyolultabb, mint palacsintát sütni. Külön kimelték, hogy egy bizonyos fajta fehér kukoricalisztből lehet csak elkészíeni (harina P.A.N., a kolumbiai verzió Masarepa), amit külföldi élelmiszerboltokban (Szép Kis India, Kohinoor bazár, Culinaris 850-1200 ...

Read More »

Love in the time of Corona – avagy mik a járvány pozitív hozadékai?

Ebben az őrületben is meg lehet találni a jót, és mint ahogy tőlem megszokhattátok, a dolgok pozitív oldalára fogok fókuszálni. Rosszul vagyok már, hogy a facebook-on, és mindenhol máshol is minden egyes poszt erről szól, hol viccet csinálnak belőle, hol pánikot keltenek, hol érvényüket vesztett adatokat közölnek, a helyzet napról napra változik, újabb és újabb megszorítások lesznek. Millió helyen lehet ...

Read More »

Te is empata vagy? | Are you an empath too?

A 35. születésnapomra írom ezt a cikket magamnak, és mindenkinek, akinek olvasnia kell. Ajánlom az exeimnek, és azoknak, akik seggfejnek tartanak. Elolvasva talán megértik egy kicsit, miért viselkedem úgy, ahogy. A cikk írása közben jöttem rá, hogy körbe vagyok lőve más empatákkal, tehát érdemes beleolvasnod, hogy kiderüljön Te az vagy-e és ha nem, mered-e tagadni  🙂 Összeállt bennem egy kép ...

Read More »

Dr. Steven Gundry: Jobb a D3 vitamin, mint a C vitamin| Vitamin D3 is better than vitamin C

A kedvenc podcast-om a The school of greatness. Én a Spotify-on hallgatom, több helyen fent van, Lewis Howes oldalán is. Lewis egy volt profi sportoló akinek az önfejlesztés lett a szenvedélye. Nagyon NAGYON érdekes embereket hív meg a műsorába, világhírű embereket, akik azokról a dolgokról beszélgetnek, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak. Test, lélek, egészség. Hogyan legyek jobb ember, szülő, szerető? Hogyan legyek ...

Read More »

E-cigi sztorim – amit tudni érdemes az elektromos cigiről

For my English speaking readers: I wrote this article about vaping in Hungarian language only because it contains a lot of jargon and it would be too complex for me to translate it authentically. Please feel free to copy and paste the full link of the article (http://eniways.com/e-cigi-sztorim/) into Google translate, it will translate the entire website, and it’s pretty ...

Read More »

Interjú Csabával, a Telt Lányok Oldala szerkesztőjével – Interview with the editor of Plump Girls’ Page

Csaba a Telt Lányok Oldala nevű igen népszerű Facebook oldal létrehozója, és szekesztője. Az oldal 140.000 rajongóval büszkélkedhet, és kifejezetten azért jött létre, hogy a telt női formákat ünnepelje. Összehozza a keresletet a kínálattal: a kívánatos női idomokat az azokért rajongókkal, és lám mindenki boldog. Szép is lenne, ha csak ennyi lenne a dolog. Vannak viszont olyan témák, amelyekkel kapcsolatban ...

Read More »

A legnagyobb nőgyűlölők a nők | The biggest mysogynists are women

[Bilingual post. Scroll down for the English parts]   Nőgyűlölök, öngyűlölők, ezek vagyunk mi. Lányok, megint csalódtam bennünk nőkben. Már nem háborodom fel, rég nem, csak szomorú leszek. És nem magam miatt, hanem miattatok. Van nekem egy nagyon szép, teheséges énekesnő barátnőm, aki javasolt egy youtube beszélgetéssorozatot, Valódi nők a címe. Valódi témák, kendőzetlen, öszinte beszélgetések. Egyből kiváncsi lettem, rá ...

Read More »

Project Nightfall – Interview with a beloved Hyper Human

“Project Nightfall is all about changing lives. Step by step, video by video, I hope to have a good influence on many people.” This is how he’s introducing his Facebook page with 573.000 followers now. I’d say he’s a travel blogger, but it’s not entirely true because he’s so much more than that. He brings up sensitive topics and delivers great ...

Read More »

Eni’s Tinderella story – How not to do it and other lessons

2 years in and out of dating apps taught me some valuable lessons about myself. First and foremost that it’s time for me to quit, because they are not my dating scene. Online dating is a platform, where people are looking for instant gratification, and not willing to invest energy, effort and time to develop a working relationship. There are ...

Read More »

When you feel strangers close to you ♥ | My first post in English

Hello Eniways Readers, This is going to be my first post in English, mainly because I’m not confident enough to write in English. It’s not sophisticated enough in my opinion, however I’m working in it for years now. So the story I wanted to share, is that I’m following some travel, cultural and inspirational influencers, and they have created facebook ...

Read More »

A titkos szenvedélyem: Amerikai celeb párok

Mindenkinek megvan a maga kis guilty pleasure-je. Nem káros, de órákon keresztül katatón állapotban képes csinálni. Kikapcsolja az agyát, nem kell koncentrálni, viszont időrabló. Van, aki a telefonján játszik, van, aki trash valóságshow-kat néz, vagy vicces képeket, videokat a neten. Van, aki közösségi oldal vagy sorozatüggő és így tovább. A fő, hogy szórakozató legyen és ne kelljen túl sokat gondolkodni.  Az ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Cukkini lasagne [Zucchini lasagne]

Már kétszer jártam a Vegan’s Prague nevű vegán étteremben Prágában, először Csabi barátom vitt el, nemrég pedig a családommal voltunk ott. Elsőre annyira ízlett a cukkini lasagne fantázianéven futó fogás, hogy ismét azt ettem, és ugyanolyan finom és könnyű volt, mint először. Ezt az ételt megpróbálam rekreálni, vagy legalábbis ez inspirálta az alábbi receptet. Nem vagyok sem vegetáriánus, sem vegán, ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Rántott kovászos uborka [Fried dill pickles]

Elsőre azt gondoltam, nem létezik, hogy ez jó legyen, de addiktív a cucc! Ha megsült húshoz hasonló íze és textúrája van. Tehát húspótlóként is funkcionálhat. Nemrég készítettem először kovászos uborkát, és nagyon finom lett, egy hétre rá pedig megláttam az Ízhuszáron ezt a videot, amely alapján elkészítettem a panírozott koviubit. Csemege uborkából nem lesz jó, és előtte fontos leitatni a ...

Read More »

Tudat alatt zöldek

Annyit szidják mostanában a muszlimokat/arabokat azzal is, hogy milyen elmaradottak, gondoltam leírok egy dolgot, ami nagyon szimpatikus az életvitelükben és talán el is tanulhatnánk tőlük. Ők nem WC papírt használnak. Vagyis használják kiegészítésként. A WC mellett van egy zuhanycső amiből hideg víz folyik, és azzal mossák meg, amit kell vécézés után, ezt shatafa-nak hívják. Tulajdonképpen olyan elven működik mint a ...

Read More »

5. újjászületésnapom – megdöntöttem minden statisztikát

Február 1. – megígértem magamnak, hogy ez lesz az utolsó év, hogy megünneplem a stroke-om évfordulóját. Hivatalosan is kikerültem a stroke-os kategóriából, mivel 5 éven túl nem létezik stroke statisztika, ha már valakinek volt.  Ez azt jelenti, hogy vannak statisztikák arra, hogy mérjék, a stroke-osok mennyi időn belül kapnak újra stroke-ot, esetleg halnak meg a szövődmények következtében. Ugyanis akinek egyszer ...

Read More »