Friday , 11 October 2024
Home » Home (page 2)

Home

2017 legjobb női beszédei / Best women’s speeches of 2017

2017 nekem nagyon tanulságos év volt, sokat tanultam, fejlődtem, és rendesen próbára tették, hogy tudom-e a gyakorlatban is használni a dolgokat, amikről írni, beszélni szoktam. Tényleg van-e bennem elég türelem, önbecsülés, kitartás. Az év végére két végső tanulságot vontam le: jó helyen vagyok az életben, jó úton haladok, de nem szabad beérnem kevesebbel, mint amit érdemlek és nem szabad elfelejtenem, ...

Read More »

Stroke riport velem és a barátaimmal – RTL Klub Fókusz Plusz

  Kedves Olvasóim!   Februárban lesz 5 éve, hogy stroke-ot kaptam, és már nagyon kevés részt foglal el az életemből a tény, hogy beteg voltam. Mégsem tudom, és nem is akarom elfelejteni, hiszen küldetésemnek érzem, hogy a stroke-ot átélt társaimat segítsem minden tőlem telhető módon. Ez azóta így van, hogy elindultam a felépülés útján. Az első években napi szinten írtam, ...

Read More »

Kedvenc arab/muszlim témájú filmjeim

AZ ARABOK. Szeretjük egy kalap alá venni a keleti embereket, de valójában a világon mindenhol élnek muszlimok és így a bőrük színe sem feltétlenül sötétebb, mint a miénk; sőt sok arab nem is muszlim, hanem keresztény. Így ehhez a témához hozzátartoznak az indonéz, török, iráni (perzsa), és indiai fimek is, mert ugyan Törökország Európában van, de muszlim ország, a perzsa ...

Read More »

Motivációs filmek nőknek

Van jó pár film, amik nagy hatással voltak rám, ezek közül is itt egy rövid kis listát gyűjtöttem össze azokból a filmekből, amik eszembe jutottak. Még rengeteg ilyen témájú film van, de rám ezek hatottak a leginkább. Ha hiányolsz valamit, írd meg a bejegyzés alatt kommentben! Ezek a filmek nőkről szólnak, vagy van legalább egy kimagaslóan inspiráló női karakter a ...

Read More »

Újabb 20 cukormáz mentes csajfilm

Az első részt szerettétek, nekem pedig folyamatosan jutottak eszembe az új címek, ahogy befejeztem az írást. Inkább abbahagytam, fogalmazzunk így, mert ez a lista is bővült gondolatban, már a megírása után. De maradjunk a 20-nál, ez még feldolgozható mennyiségű információ, és az előző listával együtt is akár egész évre elfoglaltságot ad egy a lusta vasárnap délutánokra. Ezt is érdemes elmenteni, ...

Read More »

A halogatás művészete

Ezt a bejegyzést egy TED lejátszási lista adta a halogatás témakörében. 11 egyenként kb. 15 perces blokkból áll, érdemes mindet megnézni, ha nem is egyszerre. Magyar feliratot a három kis ponntal lehet hozzáadni (subtitles) a video alatt. Az első előadásban Tim Urban blogger (Wait But Why blog) írja le a fekete öves halogató agyának működési mechanizmusát. Van az Élvhajhász kismajom, aki ...

Read More »

Top 20 cukormáz mentes csajfilm

Aki ismer, tudja, hogy imádom a filmeket. Összeírtam egy listát a 20 kedvenc romantikus filmemmel, amik számomra mégsem nyálasak, újítóak és elgondolkodtatóak, vagy nagyon viccesek és sorrend nélkül sorolom őket. Vannak még nagyon jó filmek, de ezeket szeretem a legjobban, és láttam a legtöbbször. Kommentben ki lehet egészíteni (ha nem jelenik meg a komment doboz, frissíts)! Könyvjelzőzd ezt a listát, ...

Read More »

Mennyit kell aludnom ahhoz, hogy sikeres legyek?

Már egy ideje foglalkoztat az alvás és a siker, valamint az egészség kapcsolata. A stroke-om után pedig kényszerűen meg kellett tanulnom, hogy ha az ember nem engedi meg magának az elegendő alvást, abból baj lehet. Ugyanakkor azt is több helyről lehet hallani, hogy aki sikeres akar lenni az életben, annak gyorsan kell aludnia. Utánajártam pro és kontra, hogy mi az ...

Read More »

Filózgatok #14 – Sodródni, vagy irányítani?

Brian Tracy, Szabó Péter, Jack Canfield, Szalay Ádám, Tony Robbins, Jim Rohn, és még rengeteg motivációs előadó, tréner, coach szerint én irányítom a saját életemet. Ez igaz is, csak nem úgy értik, hogy a puszta akaratommal.    Szerintem nem irányítunk valójában semmit az akaratunnkal tudatosan, és attól vagyunk folyton csalódottak, hogy próbáljuk. Azt gondoljuk, ha megteszünk bizonyos dolgokat, ez és ez ...

Read More »

13 + 1 szokás, amit az önerőből meggazdagodott emberek gyakorolnak

Brian Tracy osztotta meg az azokat a cikkeket, amely alapjául szolgál az alábbi írásnak. Bizonyára titeket is érdekel, mik azok a dolgok, amiket naponta csinálnak az önmaguktól meggazdagodott emberek. Ez nekem fontos, hiszen, aki beleszületik a jólétbe, annak mások az elképzelései a pénzről. Brian Tracynek, és Szabó Péternek köszönhetően viszont ma már tudom, hogy belém van kódolva a szegénységtudat, hogy a ...

Read More »

Csak az akar lehúzni, aki fölött állsz

Én nagy humanista vagyok, szociális beállítottságú, szeretem az embereket, aki ismer az tudja. De néha velem is előfordul, hogy kapok egy emlékeztetőt, hogy az emberek nem alapvetően jók, vagy rosszak, attól függ, hogy milyenek, hogy melyik farkast etetik.* Amikor életvezetési tanácsokat hallunk, szerepel, hogy legyünk szorgalmasak, kitartóak, dolgozzunk keményen, bánjunk jól magunkkal, stb. Azt viszont nem mondják, hogy a lehúzó ...

Read More »

10 tanács Jim Carrey-től a sikeres élethez

Jim Carrey 115 millió dollárt érő világsztár, aki az utóbbi években a spiritualitás felé fordult. A legjobb vígjátékszínészek egyike, akinek a mondanivalójára érdemes odafigyelni. Ace Venturaként senkinek nem kell bemutatni, íme az ő 10 tanácsa a sikeres élethez.   1 – Képzeld magad elé a sikereidet! Minden este a Mulholland parkba (Los Angeles frekventált környéke) mentem, és elképzeltem magam, hogy ...

Read More »

Nemzetek konyhája | Tunéziai Lablabi

Lablabi [leblebi] Tipikusan az a kaja, ami ronda és finom. Hozzávalók 4 személyre: Fél kg nyers (nem konzerv) csicseriborsó 1 gerezd fokhagyma 1 tk. Őrölt kömény 1 tk. Őrölt koriander Só, bors 1 egész tojás/fő 1 száraz zsömle, vagy 1 szelet szikkadt kenyér/fő 3 ek olivaolaj Harissa (csípős paprikakrém)  1 tonhal konzerv Elkészítés: Megmossuk a csicseriborsót, 1 éjszakán át áztatjuk, ...

Read More »

Strong Coffey – Egy hiteles személyi edző rendhagyó blogja

Akkor figyeltem fel rá, amikor olvastam azt a bejegyzést a blogján, amelyben felsorolja, hogy mi hiányzik neki a 150 kilós énjéből. Mindezt egy átlagos alkatú nő fotójával. Kelly “Strong” Coffey-ként mutatkozik be. Személyi edző, és most sem kifejezetten vékony. Az ígéri, segít egészségesebb szokásokat kialakítani fenntartható formában. Nem nagyon hiszek neki. Unom már a sok megmondóembert, akik tudják a tutit, ...

Read More »

Én nem azt tanultam Muhammad Ali-tól, mint te

Minden idők egyik legnagyobb nehézsúlyú boxolóját senkinek nem kell bemutatni. A halála óta azonban elárasztották az internetet a neki tulajdonított, kitartásról és erőről szóló idézetek. De ő ennél sokkal érdekesebb ember volt. Látszólag nagyszájú volt, meggondolatlan, és beképzelt, de a színfalak mögött barátságos volt, és emberszerető és békés. Büszke férfi volt, aki lázadt a feketéket ért igazságtalanságok ellen. Az iszlámhoz ...

Read More »

10 tanács Prince-től a sikeres élethez

Prince vagy később The Artist amerikai énekes, dalszövegíró, zenei producer, és színész. A zeneipar újító úttörője volt és világszerte több, mint százmillió lemezt adott el. 57 évesen tisztázatlan körülmények között hunyt el minnesotai otthonában. Következik a sorban az ő sikerességhez vezető 10-es listája. 1 – Alkoss szívből! Csak az inspiráló, ami szívből jön, minden, amit csinálsz lehet inspiráló az embereknek, ...

Read More »

Hogyan vedd rá a férjed, hogy megtegye, amit kérsz?

Mark Gungor nevét akkor ismertem meg, amikor futótűzként terjedt a neten a férfi agy és a női agy különbségeiről szóló vicces előadásrészlet. Egy pár perces video, ami újra és újra szembejött, és annyira bírtam, hogy rákerestem, nincs-e belőle több. Így találtam rá Mark-ra, a wisconsin-i lelkipásztorra, aki házassági szemináriumokat tart nagyon szórakoztató formában. Tudja, miről beszél, hiszen 42 éve házas, ...

Read More »

10 tanács Bruce Lee-től a sikeres élethez

Bruce Lee harcművész volt, színész, tanár, és filozófus. Széles körben a harcművészetek egyik legnagyobb befolyásolójaként tartják számon. Megváltoztatta, ahogyan az amerikai filmipar az ázsiaiakat kezelte. Kevesen tudják róla, hogy 1958-ban megnyerte a cha cha cha bajnokságot Hong Kong-ban. Súlyos gerincsérülése ellenére létrehozta a saját harcstílusát, a Jeet Kune Do-t. Olyan gyors volt a mozgása, hogy gyakran lassított felvételen kellett mutatni ...

Read More »

Adományozz az Eniways fenntartására az Indiegogo-n keresztül + jótékonysági felhívás

A Julie és Julia c. filmben van egy rész, ahol Julie-nak pénzt utalnak az olvasói, hogy fenntarthassa a blogját. Innen jött az ötlet, hogy ezt én is megcsinálom. Habár Magyarországon ennek még nincs kultúrája, Amerikában, és en bloc “Nyugaton” már sok éve dívik az internetes adakozás az olyan honlapoknak, amelyek tetszenek. Az Indiegogo egy viszonylag új adománygyűjtő oldal, itt csináltam ...

Read More »

Nemzetek konyhája | Tunéziai Mlawi

Mlawi [mleoui] Hozzávalók 4 személyre: 1 kg gríz (búzadara) 20 dkg finomliszt 1 csomag francia élesztő 1 ek. cukor 1 dl. tej 2 tk. só Forró víz, amennyit a tészta felvesz 4 ek. olivaolaj étolaj a sütéshez Elkészítés: Meggyúrjuk a tésztát, a tejből, cukorból, élesztőből kovászt készítünk, ha kész van, a tésztához adjuk. Megkelesztjük meleg helyen konyharuha alatt, majd ha ...

Read More »

Nemzetek konyhája – Brick tunisienne au thon

Brick tunisienne au thon Ez a verzió tonhalas lesz, de más töltelék is kerülhet bele, a fantáziádra bízom, lehet  tojást beleütni, különböző ragukkal, sajttal tölteni.  Brik tészta (arab boltokban lehet kapni, 10 db-os kiszerelésben, egy nagy, kerek réteslap szerű, vékony tészta; ha nincs, akkor kipróbálni a réteslap is jó, de én nem szeretem, mert szakad, hamarabb átnedvesedik, az íze se ...

Read More »

Interjú – Péter, a zászlóhajú örök hippi

Saját önmeghatározása szerint főállású csöves, hivatásos apolitikus, túlélő író-költő-műfordító-újságíró, cinikus filozófus, és mindmáig hippi. Péter ateista, de a szeretet erejében töretlenül hisz. Stroke-kal született, eleve hátránnyal indult az életben, de feldolgozta magát a Pesty Fekete doboz haditudósítójává. Tökéletesen hozza a saját figuráját, így az én meghatározásom szerint sikeres ember. Diogenidész művésznéven publikál, és több könyvet is ír szimultán. Allergiás mindenféle ...

Read More »

10 tanács Oprah Winfrey-től a sikeres élethez

Legutóbb Will Smtih tanácsait írtam meg, és mivel sokan olvastátok őket, és megtaláltam a többi részét is a videosorozatnak, úgy döntöttem, lassanként mindet lefordítom. Nagyon érdekesnek találom olyan híres, és tiszteletreméltó emberek tanácsait leközölni, akik már befutottak az életükben. A következő a sorban Oprah Winfrey, amerikai tv-s személyiség, producer, üzletasszony és humanista, aki nagyon mélyről küzdötte fel magát. Ma már ...

Read More »

Nemzetek konyhája | Couscous tunisienne

Couscous tunisienne Fél kg kuszkusz (olyasmi, mint a tarhonya) fél kg hús (Tunéziában birka nyakhúsból vagy lábszárból csinálják leginkább, én egész csirke felső combot használtam) 2 szál sárgarépa,  2 krumpli, 2 zöldpaprika (ha nem szereted a csípőset, ne tegyél bele) 1 cukkini (elhagyható) harissa (tunézia darált paprika krém; ha nincs, akkor az Erős Pista is megteszi) 1 konzerv csicseriborsó (ha ...

Read More »

NLCafé interjú – „Azt mondták, nem fogok járni többé, és nem leszek önellátó” – Enikő 28 évesen élte túl a stroke-ot

A ma megjelent cikket én is közzé teszem, jobban megismerhettek, és megérthetitek, miért hoztam létre az Eniways-t. Azt akartam, hogy a stroke után jött felismeréseim az életről másokhoz is eljussanak. Megjelent: 2016. 03. 10. nlcafe.hu Írta: Monoki-Kempf Zita Eredeti cikk A stroke az agyi erek elzáródása. Ritkábban jár vérzéssel, mégis agyvérzésként ismerik. Többnyire bénulást okoz a legkülönfélébb testrészekben, és károsodást ...

Read More »

Híd kelet és nyugat között – Ahmed Amran, aki magyarul lélegzik

Ahmed jemeni származású magyar novellaíróként mutatkozik be. A polgári foglalkozását nem is említi, pedig arra is büszke lehet, ugyanis geofizikus mérnök, a MOL romániai kutatásvezetője, aki Szolnokon él. Egy kis jemeni faluban született, amit még a térképek sem jelölnek, de közel 30 éve Magyarországra érkezett, azóta néhány éves megszakításokkal itt él. Szaúd-Arábiában is járt iskolába, de Miskolcon doktorált. 1 éve ...

Read More »

Forradalom az agykutatásban – Az agysejtek újratermelődnek, az agy meggyógyítja önmagát

1 hónapja kaptam Emesétől egy csodás videot, arról szól, hogy az agysejtek bizony képesek újratermelődni. Ma a húgomtól is kaptam egy hasonlót, az volt a címe, hogy az agy meggyógyítja saját magát. Először azt hittem, ez ugyanaz a video, pedig nem. Két csodás francia kutatónő előadásait hallgathatjátok meg az alábbiakban. Jelenleg az a nézet van érvényben, hogy az emberi test ...

Read More »

10+1 tanács Will Smith-től a sikeres élethez

A húgom hívta fel a figyelmemet Will Smith 1 perces életfilozófiájára, ez lesz a csemege, a plusz 1 🙂 Ahogy kerestem egyre több minden jött szembe róla, tőle. A kedvencem az alábbi video, ami nagyon jól összefoglalja, milyen elvek segítettek a színésznek abban, hogy ma a világ leghíresebb, Oscar-jelölt színészei között tartsuk számon. De többszörös Grammy díjas rapper, producer, és ...

Read More »

Nemzetek konyhája | Tunéziai almás-paradicsomos uborkasaláta

Tunéziai almás-paradicsomos uborkasaláta Hozzávalók és elkészítés: 1 kígyóuborka, 3 paradicsom, 2 alma lereszel (nagy lyukún, vagy felvág, ha van türelmed), kicsavar. 2 kis lilahagyma felkockáz, nyakon öntöd pár ek. olivaolajjal, de ne tocsogjon. Fél citrom leve rányom, só, bors. Tetejére vizes, nem olajban eltett tonhal, főtt tojás. Tabouna kenyér(4 db): fél kg liszt, vegyesen finom és graham, 1 tojás, kb. ...

Read More »

Nemzetek konyhája | Slata mechouia – sült tunéziai paprikasaláta

Slata Mechwia (vagy Mechouia, ejtsd: mésujjá) Hozzávalók: 4 TV vagy kaliforniai paprika 5 paradicsom 1 hegyes-erős zöldpaprika 2 fej vöröshagyma 1 padlizsán 4 gerezd fokhagyma 2 tk. őrölt koriander mag (elhagyható) 2 tk. őrölt kömény fél citrom leve olivaolaj só Elkészítés: A zöldségeket a sütőben a grillrácson puhára sütjük, a hagymának 20-25 perc kell, a többinek 10-15. Ha jól átsültek, ...

Read More »

75 évig tartó kísérlet tárta fel a boldog élet titkát

Mi az, ami boldoggá tesz minket az életben? A legtöbben a pénzre, vagy a hírnévre gondolnak, ezek nem feltétlenül tévesek, de csak eszközök, amelyekkel kényelmesebbé tehetjük az életet, főleg a pénz. Ezek inkább a sikerességhez kellenek. Ám ha ezek nincsenek is feltétlenül jelen az életünkben, akkor is tarthatjuk magunkat boldognak. De mi az a tényező, ami ehhez feltétlenül szükséges?   ...

Read More »

ÚJ ROVAT – Nemzetek konyhája | Fricassée – tunéziai sós töltött fánk

Van nekem egy facebook oldalam, a sok közül, a Nemzetek konyhája. Időnként felteszek oda egy számomra szimpatikus receptet. Innen jött az ötlet, hogy ide is feltegyem őket. Imádom a tunéziai konyhát, úgyhogy ilyenekkel fogok indítani. Ezeket a recepteket sokszor meg sem lehet találni magyarul a neten, úgyhogy érdemes őket figyelni, ha újat akarsz tanulni. Ezek olyan ételek, amikhez itthon is ...

Read More »

Betegségügy – Köszönöm Istenem, hogy nem most vagyok beteg!

Régóta meg akarom írni ezt a bejegyzést, de olyan feldolgozhatatlan mennyiségű információ árad felém a témában, hogy lehetetlenség lenne egyetlen bejegyzésben összefoglalni. Kértem, és kaptam véleményeket a betegek, és az eü. dolgozók oldaláról is, napjaink kórházi, és általában egészségügyi helyzetéről, sajnos a legtöbbje nagyon szomorú. Mindet köszönöm, mégis csak azt írnám bele, amely a legjobban megfogott. Figyelemfelkeltő célzattal írom ezt ...

Read More »

Nagy Karácsonyi Osztás (étel, adomány, süti) – Csatlakozz Te is!

1 hét van hátra addig az eseményig, amit immár 1 hónapja szervez egy lelkes kis csapat. Az akció szervezőiről elmondható, hogy szem előtt tartják minden rászoruló embertársuk sorsát. Sheperd is csatlakozott, aki arról ismert, hogy faluprogramja keretében kisgazdaságokat épít, és szegényeket segít vidéken több helyen is. Magyarországon több évtizede a civil összefogások jelentik sok ember számára a reményt az élhetőbb ...

Read More »

Filózgatok #13 – Én Is Te, Is Te Én Vagyok

A fenti szójátékot évekkel ezelőtt Somától hallottam, és azt hivatott kifejezni, hogy minden emberrel egyek vagyunk, és az isteni szikra mindannyiunkban ott van, ezt ismerjük fel egymásban, amikor szimpatikusak leszünk egymásnak. Az alábbiakban azt boncolgatom, hogy hogyan változott meg az emberi kapcsolataim minősége, miután elengedtem egy csomó berögződést arról, hogy milyennek is kell lenni egy akármilyen kapcsolatnak két ember között. ...

Read More »

1 éves lett a stroke támogató csoportunk – video

Kicsivel több, mint 1 évvel ezelőtt egy TV-forgatás után született az ötlet, hogy hozzunk létre egy olyan facebook csoportot, ahol első kézből kaphatnak tanácsot a felépüléshez a stroke-túlélők, a családtagjaik pedig az ápolásukhoz kaphatnak hasznos tippeket. Már 760 tagot számlálunk, ami jó is, meg rossz is. Jó, mert ha már egyszer megtörtént a baj, legalább olyan emberektől kérhessenek tanácsokat, akik ...

Read More »

Viharos ügyek, avagy hogyan állok én a menekültekhez?

A cikk  második része itt olvasható: Viharos ügyek 2. rész – Az emberségességről   Amíg tegnap a viharról szóltak a híradások, bennem másféle vihar tombolt. Napok óta “túráztatom magam” az ismerőseim bejegyzésein, melyeken a bevándorlás ellen nyilatkoznak. Utánaolvastam, aminek az lett az eredménye, hogy a saját szememmel akartam látni a dolgokat, nem pedig csak a “fotelből” forradalmat csinálni. Nem azért ...

Read More »

Filózgatok #12 – Egyáltalán mi az, hogy tudatosság?

A tudatosságnak nem az a lényege, hogy mindig figyeljünk oda mindenre. Arról szól, hogy ha aggódáson, félelmen, vagy más negatív érzelmen kapjuk magunkat, rögtön le is füleljük saját magunkat. Nem arról szól, hogy mindig éberen fürkésszük az életet, hanem pont arról, hogy megtanuljuk elcsendesíteni a tudatos, gondolkodó énünket (egonkat), és egy kicsit hagyjuk magunkat érezni. A saját tudatalattink, amit elnyomunk, ...

Read More »

Filózgatok #11 – Kik azok, akik szeretnek bennünket?

Az olyan embereknek, akik szeretnek bennünket, semmit nem kell tenni a szeretetükért, csak önmagunknak kell lennünk. Akkor miért erőlködünk annyira azért, hogy olyan emberek szeressenek, olyanoknak legyünk szimpatikusak, olyanok tartsanak szépnek, okosnak stb. akik jobbára idegenek számunkra? Nem is ismernek minket, és mi sem őket, és ezen az sem változtat, ha történetesen tudjuk egymás nevét. Az ő véleményünkön mi akkor ...

Read More »

Filózgatok #10 – Én vagyok a felelős!

Az emberi természet olyan, hogy valakit mindig hibáztatni akar.   Egy parkban olyan akadályt állítottak a járókelőknek, amiben eleshetnek, de nem látták. Rejtett kamerával figyelték a reakcióikat. Ahogy megbotlottak, körül néztek, kit lehetne hibáztatni a dologért, de nem találtak senkit, és így hát megrázták magukat, és továbbmentek.   Ha senki nem figyel, magunkat tesszük felelőssé, legalább a helyzet megváltoztatásáért. Ez ...

Read More »

Filózgatok #9 – Vágy, álom, cél. És a megvalósítás?

Az álmokat, és a célokat egy dolog különbözteti meg egymástól, a TETT! Míg az álmainkért nem teszünk aktívan, mindig csak azt mondjuk: De jó lenne! Addig a céljainkért igenis hajlandóak vagyunk lépéseket tenni. Az más kérdés, hogy általában kiderül, hogy igazából nem is erre vágytunk. A boldogságot épp a nem-tett, a nem gondolkodás, nem-agyalás szokta elhozni, bízni benne, hogy minden ...

Read More »

Számos férfi tragédiája

UPDATE: Egy férfi olvasóm reklamált, akikek sajnos sikerült magára vennie a cikk tartalmát. Az ő kedvéért írom hozzá, hogy természetesen az írás nem minden férfiról szól. Ez egy rétegükről szól, és azok, nyilván nem tartoznak bele, akiknek kizárólag a karcsú hölgyek tetszenek.   Ennek a bejegyzésnek az ötlete az Andjal barátnőmmel töltött csajos hétvége folyamán fogalmazódott meg bennem. 2 szelet ...

Read More »

Je Suis Bardo – avagy néhány a tízmillióhoz

március 18 –án, 2 nappal a tunéziai Függetlenség Napja előtt 3 fiatal férfi megvárta, amíg egy turistabuszról leszállnak a turisták, majd beterelték őket a tuniszi Bardo múzeumba, és megöltek közülük 18-at , és ötöt a múzeum takarítói közül. Egy rendőr is életét vesztette a támadásban. Összesen kb. 50-en sebesültek meg. A támadók egyikén robbanóöv is volt. A Bardo múzeum az ...

Read More »

65. – Az időtényező

Azt miért nem mondja el senki, hogy mindent a maga idején kell csinálni/akarni? Mert egyrészt csak akkor fog menni, ha már itt van az ideje (az izmok akkor lesznek elég lazák, és erősek), másrészt lelkileg sem voltam még olyan szinten pl., hogy magasabb szintű, akár spirituális dolgokkal foglalkozzak adott esetben. Egyre több helyről hallok olyan jellegű véleményeket, miszerint valószínűleg ezen ...

Read More »