Friday , 4 October 2024
Home » Else » 13 + 1 szokás, amit az önerőből meggazdagodott emberek gyakorolnak

13 + 1 szokás, amit az önerőből meggazdagodott emberek gyakorolnak

Brian Tracy osztotta meg az azokat a cikkeket, amely alapjául szolgál az alábbi írásnak. Bizonyára titeket is érdekel, mik azok a dolgok, amiket naponta csinálnak az önmaguktól meggazdagodott emberek. Ez nekem fontos, hiszen, aki beleszületik a jólétbe, annak mások az elképzelései a pénzről. Brian Tracynek, és Szabó Péternek köszönhetően viszont ma már tudom, hogy belém van kódolva a szegénységtudat, hogy a gazdagok rossz emberek, hogy a pénz nem fontos. Pedig az, ha segíteni akarok másokon.

Szabó Péter szerint üres tányérból nem lehet enni adni, és ha segíteni akarok a szegényeken, az első, amit megtehetek, hogy nem tartozom közéjük. Brian Tracytől, és sok más mentortól pedig tudom, hogy a szokásaink alakítják a személyiségünket, az életünket. Ha 21 napig következetesen csinálsz valamit, az szokásoddá válik. Tehát ha tehetős emberek szokásait követem, én is olyanná válhatok.

Thomas C. Corley, a “Change Your Habits, Change Your Life.” c könyv szerzője összegyűjtötte a gazdag emberek szokásait:

 

1 – Rendszeresen olvasnak

De nem pusztán szórakozásból, hanem fejlődési, tanulási célzattal. A Corley által vizsgált gazdag emberek 88%-a napi legalább 30 percet olvas önfejlesztő irodalmat. Az általuk leggyakrabban olvasott témák a sikeres emberek életrajzai, az önsegítő-önfejlesztő és a történelmi témájú könyvek voltak.

12295239_10153641403326855_2649984543189592392_n

Bill Gates például egy szenvedélyes olvasó

2 – Rendszeresen edzenek

76%-uk minimum napi 30 percet edz. Leginkább aerob edzésformákról van szó, mint a cardio edzés, a jogging, a futás, vagy a séta, mivel ezek az edzésformák köztudottan a testen kívül az agynak is jót tesznek, azáltal, hogy segítenek odaszállítani az oxigént, és az idegsejtek is megszaporodnak tőle. Továbbá beindítja a glükóztermelést, és a glükóz az agy üzemanyaga. Tehát minél többet “eteted+ az agyadat, annál okosabb leszel.

3 – Más sikeres emberekkel töltik az idejüket

Annyira vagy sikeres, mint azok az emberek, akikkel rendszeresen érintkezel. Brian Tracy szerint annak az 5 embernek az átlaga vagy, akivel a leggyakrabban kerülsz kapcsolatba, és te válogatod meg, hogy milyen legyen az összetétel. A gazdagok mindig olyan emberek társaságát keresik, akik célorientáltak, optimisták, lelkesek, és akikből kinézik, hogy sikeresek, vagy azok lesznek. Ebből következik, hogy kerülik a negatív, kritikus embereket, mert az ilyenek a siker útjába állnak.

4 – A saját céljaik elérésére fókuszálnak

A te saját céljaiddal való törődés hozza el a hosszútávú boldogságot, és a vagyon felhalmozódását – írja Corley. Miközben túl sok ember éli valaki más álmát – pl. a szüleiét – a gazdag embered meghatározzák a saját céljaikat és töretlenül követik azokat. A szenvedély szórakozássá teszi a munkát is. Ettől lesz energiád, kitartásod, és emiatt tudsz az elérendő célra, és nem a sikertelenségekre koncentrálni.

5 – Korán kelnek

Ez nem jelenti, hogy keveset alszanak! Időben befejezik a napot is, amikor érzik, hogy már nem tudnak produktívak lenni. Sok embertől hallottam már, pl. Arnold Schwarzeneggertől, hogy aludj gyorsan, mert amíg te alszol, más azért dolgozik, hogy téged megelőzzön. Nos, mint volt stroke-os, aki kiművelte magát agy témában tudom, hogy ha nem pihenjük ki magunkat rendesen, az a teljesítőképességünk, később pedig az egészségünk rovására fog menni. Reggel viszont a test, és az agy teljesítőképessége is nagyobb, ez is tapasztalat. A vizsgált csoport fele kelt fel legalább 3 órával még mielőtt a napjuk elkezdődött volna. Ilyenkor olvasnak, tornáznak, relaxálnak, megtervezik a napjukat. Ez egyfajta stratégia is, hogy az előre nem látható dolgokat kiküszöböljék, pl. dugó, megbetegedő gyerek, vagy hosszúra nyúlt meeting. Így nem kell a késés miatt aggódniuk, és amiatt, hogy ezért tiszteletlennek tartják majd őket. Továbbá azt az érzést is megszünteti ez a taktika, hogy úgy érezzék, kicsúszik a kontroll a kezükből, és külső körülményektől kell függeniük.

6 – Több forrásból is van bevételük

Ezek az emberek több lábon állnak, a 65%-uknak 3 külön forrásból érkezik pénz a számlájukra, amelyekkel az első milliójukat keresték. Pl. ingatlan, tőzsde, befektetések, és társ-tulajdon valamilyen üzletben.

7 – Van mentoruk

Ha van, aki tanítson, az lényegesen meggyorsítja az utat, amelyen eléred a céljaidat. Egy mentor többet tesz érted, mint hogy pusztán pozitív hatással van az életedre. Aktív része van a sikereidben, azzal, hogy megtanít mit tegyél, és mit ne.  Értékes leckéket oszt meg veled az életről, amik vagy a saját tapasztalatain, vagy az ő mentorának tapasztalatain alapulnak.

8 – Pozitívak

Corley leszögezi, hogy csak akkor lehetséges a hosszútávú siker, ha pozitívak vagyunk. Csak akkor veszed észre, hogy mennyi negatív gondolatod van, amikor tudatosan kontrollálni kezded őket. A tudatosság a kulcs.

9 – Nem mentek a nyáj után

Annyira vágyunk rá, hogy beolvadjunk a társadalomba, és így elfogadjanak minket, hogy ezért szinte bármit megteszünk. Ugyanakkor merni kilógni a csordából a siker egyik sarokköve. A sikeres emberek megteremtik a saját kis körüket, és másokat is odahúznak, akik szerintük oda valók.

10 – Tudnak viselkedni

A gazdag emberek betartják az illemszabályokat, és jó a modoruk. Ideérthetjük az udvariassági táviratokat, az apró figyelmességeket az évfordulókon, a decens öltözködést és az asztali etikettet.

11 – Segítenek másoknak, hogy ők is sikeresek legyenek

Ha segítesz más célorientált embernek, akkor te is sikeressé válsz. Senki sem egyedül válik sikeressé, hanem egy csapattal, vagy más sikeréhes emberekkel együtt. A legjobb módszer, amellyel kialakíthatod a saját csapatodat az, ha segítesz más törekvő, pozitív embereknek.

12 – Naponta 15-30 percet szánnak csupán gondolkodásra

A gondolkodás a siker kulcsa, reggel, vagy a nap során legalább 15 percet ezzel töltenek bűntudat nélkül, mert tudják, hogy hasznos. A pénzügyi dolgoktól kezdve az egészségig és a jótékonykodásig bármi lehet a téma, amit megvitatnak önmagukkal.

13 – Visszacsatolást keresnek

Azért félünk mások véleményétől, mert félünk a kritikától. Mégis a visszacsatolás által tudjuk meg, hogy mit csinálunk jól, és mit nem. Ez az, ami segít irányba állni, ha rossz úton jársz. Ha a kritikának van információtartalma, lehet tanulni belőle, épít, akkor hasznos is tud lenni. Az üres, lehúzó célzatú kötözködést persze nem kell figyelembe venni.

+ 1: Nem néznek TV-t!

Egyrészt időpocsékolás, másrészt úgyis csak agymosás, illetve hiteltelen információk hangzanak el benne. A gazdagok sajnálják az időt a tévézésre, amikor olvashatnak is.

 

 

Az eredeti cikkek, amelyek alapján ez az írás készült:

http://businessinsider.com.via.snip.ly/nxc1w#http://www.businessinsider.com/habits-of-self-made-millionaires-2016-3

http://www.businessinsider.com/rich-people-daily-habits-2014-6

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

2022 évzáró beszéd ajánlókkal

Gondoltam, írok egy évet összefoglaló posztot, miket tanultam, milyen hasznos dolgokat adnék át Nektek is. ...