Friday , 11 October 2024
Home » Else » Mennyit kell aludnom ahhoz, hogy sikeres legyek?

Mennyit kell aludnom ahhoz, hogy sikeres legyek?

Már egy ideje foglalkoztat az alvás és a siker, valamint az egészség kapcsolata. A stroke-om után pedig kényszerűen meg kellett tanulnom, hogy ha az ember nem engedi meg magának az elegendő alvást, abból baj lehet. Ugyanakkor azt is több helyről lehet hallani, hogy aki sikeres akar lenni az életben, annak gyorsan kell aludnia. Utánajártam pro és kontra, hogy mi az az alvásmennyiség egy embernél, hogy egészséges is maradjon, és sikeres is lehessen.

Brian Tracy nevét mindenki ismeri, korunk legnagyobb motivációs trénere. Rengeteg ember életét változtatta meg, és teszi a mai napig.  A hanganyagaibban előszeretettel hangoztatja, hogy keveset KELL aludnunk, mert csak így nyerhetünk időt a hasznos tevékenységekre.

Át kell látni azonban azon, hogy ő főleg a pénzről és az értékesítésről beszél, ugyanakkor amiket a személyiség fejlesztésről mond, általában nagyon hasznosak. Nekem segített a gondolataim rendezésében, életcéljaim meghatározásában, önmagam helyesebb értékelésében, haszontalan szokásaim romboló hatásainak felismerésében. De szűrni kell a gondolatait, nem mindenki akar tehetős, elfoglalt öltönyös üzletember lenni, és a hanganyagai elsősorban ahhoz tudnak hozzásegíteni, hogy ilyenné válj. Ha ki tudod szűrni a személyiség fejlesztésére vonatkozó részeket, számodra is hasznos lehet. Brian gondolatai sokszor több évtizedesek, és az egészség faktort sokszor nem is vette alapul, amikor tanácsokat adott.

A másik ember, akitől azt hallottam, hogy kevesebbet kell aludni, az Arnold Schwarzenegger. Az ő elképzelése szerint “aludj kevesebbet, mert amíg te alszol, más dolgozik”. Ez igaz is, de megint csak nem törődik az egészséggel, csak az eredményekkel. Rövidebb távon működtethető is ez, de a legtöbb ember szervezete megérzi a kiesést.

A harmadik vélemény Szabó Péteré, aki Brian Tracy tanítványaként tőle vesz át sok gondolatot. Az idők során Brian véleménye is változott a témában, beiktatta az a tényezőt, hogy az embernek a produktivitás növelése közben az egészségére is vigyáznia kell. Tehát a sikeres emberek korán lefekszenek, mert nem tudnak produktívak lenni a nap további részében, és ezért korán is kelnek, hogy még elég frissek tudjanak lenni ahhoz, hogy hasznos tevékenységeket folytathassanak.

 

brian-tracys-top-11-rules-for-success-9-638

“Menj aludni. Bármikor, ha kialvatlannak és túlterheltnek érzed magad, túl sokk teendővel, és túl kevés idővel, állj meg egy pillanatra, és mondd magadnak: Ennyit tudok tenni!” – Brian Tracy

 

És a negyedik vélemény az enyém, mint stroke túlélőé. Megtanultam, hogy egy ilyen súlyos (nép)betegség után az ember eleve jóval hamarabb kimerül, azt megelőzően pedig a hajlamosító tényezők között van az alváshiány. Ez azt jelenti, hogy nem csak agyi infarktusra nő az esély, hanem egyéb betesgségekre is, amely a túlterheltség miatt jöhet ki az emberen. Tudom, hogy csak akkor tudok releváns dolgokkal foglakozni, ha nem vagyok fáradt, mert ha igen, akkor éppen hogy csak a szemem van nyitva, de senki hasznára nem válok, és nincsenek jó gondolataim.

Nem véletlen, hogy a katonaságnál az alvás megvonása egyfajta kínzásnak minősül, először dekoncentráció jelentkezik, majd hallucináció, és fizikai tünetek, ekkor próbálnak a fogolyból információt kiszedni, – hiszen napok eleltével úgy szenved, hogy bármit elmondana – utána pedig egyszerűen elájul, hasznavehetetlen lesz.

A kulcs tehát az egyensúly. Én sem alszom minden nap 8 órát, ez az általánosítás legalább akkora nettó hülyeség, mint az, hogy este 6 után nem szabad enni. Más az életritmusunk, a szervezetünk, az alvásigényünk, tehát ez is mindenkinél egyéni kell hogy legyen.

Én egy héten minimum 1x-2x időt szánok arra, hogy kialudjam magam, olyankor nem tervezek munka utáni programot, teendőket. Hiszen a szervezet nem véletlenül van úgy kitalálva, hogy pihenésre szüksége van, hogy hatékonyan működhessen. Nem zombi üzemmódban, koncentrációs zavarokkal, fejfájással tarkítva kell magunkra erőltetni az ún ‘hasznos’ tevékenységeket, hanem akkor, amikor az agyunk, és a testünk is kipihent állapotban van. Hiszen nem tudunk – vagy csak korlátozott ideig – produktívak lenni, ha fáradtak vagyunk. És tudjuk, hogy ha friss, és produktív vagy, előbb-utóbb sikerre vagy ítélve a saját területeden, és az egészséged sem lesz veszélyben a fáradtság miatt.

 

Néhány cikk az alváshiány élettani hatásairól:

Az alvás hossza és a stroke

34 évesen stroke? A kevés alvás bosszúja

Okozhat-e betegségeket a kialvatlanság?

 

 

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

2022 évzáró beszéd ajánlókkal

Gondoltam, írok egy évet összefoglaló posztot, miket tanultam, milyen hasznos dolgokat adnék át Nektek is. ...