Toxikus pozitivitás – hogyan álljunk a problémákhoz, nehéz időszakokhoz?

Időnként fejbe kólint egy felismerés, vagy először, vagy már elfelejtettem a mindennapok sűrűjében, és valami emlékeztet rá. És ha elég nagy horderejű, le kell írnom. Ha leírom, már meg is kell osztanom, hátha másnak is segít, pont akkor kell hallania. Velem gyakran van olyan, hogy az jön szembe, amire pont akkor van szükségem. Úgyhogy nem csak úgy vaktában osztom itt az észt, hanem remélem, ha nekem is segített, neked is fog. Az aktuális Aha élményem a következő:

 

Az élet nem lineáris, folyamatos előrehaladás. A mindig több, és mindig jobb. Elhitetik velünk, és ezért vagyunk szomorúak, csalódottak. Nem kell, hogy mindig jobb és jobb legyen buktatók nélkül. Így nem lehet fejlődni. Nem mindig minden jó, néha el kell tudni viselni a viharokat, jó tengerész nem lesz senki szélcsendben. Nem mindig a kényszeredett pozitív hozzáállás a jó válsz. Az hamis érzést kelt. A valódi pozitív hozzáállás az, hogy tudom, hogy jól leszek a végén, bármi történik. Hogy bármi jön, el tudom viselni, mert magamban bízom, nem a külső körülményekben. A madár sem abban bízik, hogy nem törik el alatta az ág, hanem hogy majd tovább repül, ha igen. Vannak hullámvölgyek, és van, hogy az ember padlóra kerül. A karaktere azáltal fejlődik, hogy onnan mit tud felszedni, és hogyan jön ki belőle. De azt nem tanítják, hogy hogyan kell.

 

Popper Péter Mesterkurzus – Kéretlen útravalók című előadásán ezeket mondja erről:

 

A probléma az, hogy az ember nemigen készül fel a negatívumokra az életében. Nemeskürthy-nek van egy Rekviem egy hadseregért című dokumentumregénye, amelyben a korabeli harcászati szabályokban száznál is több oldal szól a győzelemről és az előrenyomulásról, és 4 oldal a vereségről és visszavonulásról. A probléma az, hogy nem készítjük fel a az embereket, gyerekeket, fiatalokat a vereségre, hogy nem sikerül mindig minden.

Sokszor a vereség is győzelem – hangzik el a Csodás álmok jönnek című Robin Williams filmben. Arra utalva, hogy csak visszanézve fogjuk látni, mi értelme volt a rossz dolognak, amik történtek velünk. Ha azok akkor nem történnek meg, nem vezettek volna egy élhetőbb, jobb minőségű élet felé, ahol kibékülünk magunkkal. Vagy közvetlenül születik belőle valami jó, megismerünk valakit általa, jobb munkahelyünk lesz, jobb helyen lakunk ezért, több időnk lesz, azzal foglalkozunk, amivel régóta szerettünk volna, stb. Vagy magunkat ismerjük meg jobban, ugrásszerű személyiségfejlődésen megyünk át, ami után jobban értjük magunkat, és könnyebb lesz magunkkal együtt élni, más szemszögből kezdjük látni a világot magunk körül. Akkor, amikor a baj, vagy nehéz időszak történik, még nem tudjuk, nem tudhatjuk eldönteni, hogy ez hosszabb távon jó lesz-e, vagy nem, mihez fog vezetni. Ha mindent személyesen magunkra veszünk, áldozati szerepbe helyezzük magunkat, és kizárólag veszteségként élünk meg, a saját életünket nehezítjük meg, okozunk csalódást saját magunknak.

A dolgok történnek. Történt velem egy dolog. Még nem tudom, hogy mi sül ki belőle hosszútávon, de legrosszabb esetben is egy lecke lesz, lehetőség a tanulásra. Naná, hogy marha nehéz így felfogni,  de mióta ezekkel a gondolatokkal játszom, és kívül helyezem magam a problémán, és felülről is ránézek a helyzetre, nem élem meg tragédiának, nem fáj annyira. Inkább azt várom, hogy ez milyen nagyobb jó része lesz? Mihez fog vezetni? Mit fogok belőle tanulni? Megnyugtat kissé a gondolat, hogy egyszer meg fogom érteni az összefüggéseket és az okokat. Amit nem kaptam meg, attól lehet, hogy meg lettem mentve, nem lett volna jó nekem. Az stresszel, ha a megértést azonnal, instant akarom. Attól fáj. Persze eltelik egy kis idő, amíg ezekre emlékezetem magam, de rövidül a reakcióidőm. Már pár nap, és nem pár hónap.

Ez egyébként fordítva is igaz tud lenni. Akibe fülig belezúgtunk, és azt hittük, milyen szerencsések vagyunk, hogy megismerünk, kiderül, hogy nárcisztikus és bánt. A lottónyertes, aki mindent eltékozol, és rosszabb helyzetben találja magát, mint mielőtt nyert, stb. Hagyni kell kifutni a dolgokat, hogy kiderüljön, valójában jók voltak-e, vagy rosszak. A lényeg, hogy mihez kezdünk velük.

 

Popper így folytatja: Ha a boxoló nem vállalja fel, hogy őt ki is üthetik, nem mindig ő nyer, akkor vége. És ez az életben is így van. De vannak bizonyos aspektusai az életnek, amiket csak földön fekve lehet észrevenni, meglátni, és abból érték lesz. A lényeg, hogy az ember keljen fel, ne maradjon fekve. Ne maradjon áldozat.

 

 

Az lett nagyon tévesen megígérve az embereknek, hogy mindig csak felfelé van, a kapcsolataink mindig jobbak lesznek, és egyszer csak lesz egy legjobb és azzal minden tökéletes lesz. Mindig egyre több pénzünk lesz, egyre okosabbak, egészségesek, sikeresebbek leszünk stb. Mindig lineárisan felfelé. (Ez a fogyasztói társadalom rákfenéje, de arról majd máskor). Legalábbis ennek így kell lennie! És ha mégsem így sikerül, jön a depresszió, csalódtunk magunkban, másokban, és hibáztatjuk is őket.

 

Na de hogyan kell?

 

Lehet játszani, az embernek nem kell halálosan komolyan venni önmagát. Kívül helyezkedni a helyzeten, nem magunkra venni, személyes sértésnek venni az élettől, ez is csak egy tapasztalat. Elvégre ezért vagyunk itt a Földön. Hogy tapasztaljuk. Minél többet, minél több félét. Popper a jó orvost és a beteget hozza fel példának, két egészséges ember beszélget egy betegségről, ami történesen egyiküket érinti, úgyhogy magát a betegséget kell kezelni, nem megszemélyesíteni. Nem kell azonosulni vele. Nem a betegség vagy. Nem az vagy, ami történt veled, hanem az, ahogy hozzáállsz ahhoz, ahogy kezeled azt, ami történt veled. Ezt több inspiráló embertől hallottam már más és más megfogalmazásban Brian Tracy-től Tony Robbins-ig. A lényeg, hogy ne ragadj bele, ne sajnáld magad, tudd, hogy ez egy nagyobb kép része, amit még nem látsz. Kérdezd meg magad, hogy mit nem látok ezzel kapcsolatban? Ebből mit tudok tanulni? Ha valamit elvesztettem, vagy valamit nem kapok meg, mim van, amiért hálás lehetek?

Mennyi rossz dolog NEM történt meg veled? És bármikor megtörténhetne. Te is lehetnél az a MÁSVALAKI, akivel történt, de nem te vagy. Olyat nem kapsz, amit nem bírsz el. Ami mást padlóra tenne, te elbírod. Ami téged padlóra tenne, más cipeli. Valahogy úgy van ez kitalálva, hogy mindenki képességei szerint kapja a nehézségeket. Tudom-tudom, néha én sem akarok ilyen erős lenni, marha fárasztó tud lenni. De gondolj bele, hogy más megreccsenne a súly alatt, amit te cipelsz.

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesd a blog Facebook oldalát!

 

Kép: Steffen B – Unsplash