Home » Home » 5. újjászületésnapom – megdöntöttem minden statisztikát
eniiiii

5. újjászületésnapom – megdöntöttem minden statisztikát

Február 1. – megígértem magamnak, hogy ez lesz az utolsó év, hogy megünneplem a stroke-om évfordulóját. Hivatalosan is kikerültem a stroke-os kategóriából, mivel 5 éven túl nem létezik stroke statisztika, ha már valakinek volt. 

Ez azt jelenti, hogy vannak statisztikák arra, hogy mérjék, a stroke-osok mennyi időn belül kapnak újra stroke-ot, esetleg halnak meg a szövődmények következtében. Ugyanis akinek egyszer volt már, annak sokszoros az esélye arra, hogy egy újabbat kapjon. Ehhez én hozzátenném, hogy akkor, ha semmit sem változtat a stroke előtti életmódján. Ha ugyanúgy dohányzik, rendszeresen feldolgozott ételeket eszik, túlhajtja magát, túlagyal, túlaggódik mindent. Vagyis ha a mai modern életformát éli. Van egy olyan vetülete is a dolgnak, hogy ez egy genetikus véralvadási probléma miatt alakul ki, akkor sajnos ezekkel sem lehet megelőzni a következőt. Valamint veleszületett rendellenesség ill. baleset is lehet a háttérben – ezekre a fentiek csak részben vonatkoznak.

450-500 ezer ember hal meg évente  EU-ban stroke miatt. Hazánkban 40-50 ezer ember kap évente stroke-ot, 10 percenként kerül egy beteg kórházba stroke miatt, és ami még ennél is sokkolóbb, hogy a szélütés következményeként Magyarországon minden félórában meghal egy ember. „A stroke a harmadik leggyakrabban halált okozó betegség Európában, éves viszonylatban 1,4 millió halálesetet regisztráltak. Hazánkban 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában, évente mintegy 40-50 ezer ember kerül a stroke-központokba, ebből 15 ezren halnak meg szélütés következtében, korra, nemre, és etnikai hovatartozásra való tekintet nélül.” – A Magyar Stroke Társaság adatai szerint

Hosszú utat jártam be. Mondhatjuk, hogy félkézzel megoldottam 😀 A legaljáról indultam, újra kellett terveznem az életemet, mert minden álmom összeomlott. Keményen küzdöttem hónapokig, évekig. Rengeteg külön foglalkozás, gyógytorna, olvasás, írás, beszédgyakorlat. Beadattam magamnak a Horváth prof. féle érelmeszesedés-gátló vakcinát, és sokat változtattam az élethez, másokhoz és magamhoz való hozzáállásomon. Kiírtam magamból mindent a stroke-blogomon, ami végül olyan népszerű lett, hogy segítő facebook csoporttá alakult a sorstársaim, és szeretteik számára. Megtaláltuk egymást Sarkadi Gabival, a Strokeinfó Alapítvány vezetőjével, és a stroke utáni első években gyarkran önkénteskedtem nála.

Most, 5 évvel később arabul tanulok a közel felsőfokú angolom mellé. Egy amerikai multinacionális vállalatnál dolgozom, és egyedül élek. Táncolok, úszom, edzőterembe járok, ha kell, futok és azokra a dolgokra koncentrálok, amiket meg tudok csinálni. A többit meg, mint pl. a motorozást elengedtem a nem 100%-os egyensúlyom miatt. Ritkán vállalok már szerepet a stroke-os közösségben, mert nem szeretném a betegségtudatomat erősíteni. Továbbléptem, végre folytathatom az életem építését rengeteg fizikai és lelki tapasztalással a hátam mögött. 

 

Az alábbiak elsősorban csoportunk tagjait érdekelhetik, azért teszem ki ide is, mert egyrészt nem titok, másrészt egy kívülálló is érdekesnek találhatja, hogy miken mentünk/megyünk keresztül. A csoport már több, mint 3 éves, és közel 2.500 tagja van. Jó a rosszban, hogy már minket találnak meg, akik elsőkézből tudunk tanácsokat adni, és a tagok már egymást segítik.

Szeretnék Nektek, akik tagjaink vagytok, vagy a stroke-ban bármi módon érintettek, átadni pár gondolatot.

  • Nem a hozzátartozó dolga a reményt adni, ha a stroke-os feladja, akkor nem lehet vele semmit sem kezdeni.
  • A stroke nem múlik el, nem lehet kifeküdni.
  • Egyedül is fel lehet épülni, ha nehezebben is. De ha valaki feladja, akkor semmi esélye nincs rá.
  • Az orvosok sem istenek, nincs olyan, hogy nem rehabilitálható vagy hogy valaki ne tudna javulni. Csak erős akarat kell hozzá, a többi csillagpor, mert ez nem pénzkérdés, nem helyrajzi kérdés, találékonynak és kitartónak kell lenni és akkor bármilyen állapot javítható lesz.
  • Nem vagyok sem szerencsésebb, sem fiatalabb, mint az átlag stroke-os, nem ezért épültem fel.
    Ha szerencsés vagyok, az azért van, mert olyan betegséget kaptam amiből meg lehet gyógyulni. Mert volt, aki időben felismerte a stroke-ot vagy hogy kórházban a helyem.
  • Nem voltam jól szituált sem, hogy megengedhessem magamnak a terápiákat. Albérletetben tartottak el egy fizetésből, 4 hónapig egy forintot sem költöttem.
  • Ha stroke érintett vagy, fontos hogy legyenek céljaid, amikért érdemes küzdeni.

A csoportban rendkívül jól lehet keresni, sok a feltöltött fájl, fénykép, videó. A tagjaink mind stroke érintettek. A legtöbbjük egy stroke-os kétségbeesett családtagja. Vannak köztük a betegségből épülők és szakemberek, akik tudják, hogyan javítható az állapot és az életminőség. Mindig elmondom, hogy ez egyszerre szomorú és örömteli hír is, hiszen jó lenne, ha nem lenne szükség ránk, de ha már megtörtént a baj, legalább elsőkézből származzanak az információk. A csoportot önkéntes adminok üzemeltetik, akiknek az idejét és energiáját nagyra becsülöm, még ha nem is mondom eleget. Amit tudtam, annak a nagy részét már átadtam, úgy érzem, megtettem ami tőlem telt, hogy javítsam a sorstársaim életminőségét.

 

A cél, hogy mindenki a maga kezébe vegye a sorsát, nem külső megváltást várni. Nem a környezetünkben élőktől, nem tőlem, nem az orvosoktól , mert senki nem tudja a tutit. Csak mi tudjuk, hogy mi hogyan tudjuk összekaparni magunkat, nekünk mi működik.

 

Egy intenzív oszályos nővér kérésére itt szeretnék válaszolni

Szia Eni!
Én ápolóként csatlakoztam a strokes csoporthoz. Az amerikai úti idegsebészet intenzív osztályán dolgozom.
Mindig foglalkoztatott, hogy a betegeink és a hozzátartozók hogy élik meg az akut napokat, heteket, hónapokat. Tudom, hogy sokan nem is emlékeznek rá 🙂
Olyan jó lenne erről is hallani, hogy mi volt jó, mi nem, mert a véleményekből mi is építkezhetnénk, tanulhatnánk!
A riport jó volt. Még sok kellene belőle, mert tényleg népbetegség 😞Nekem fontos lenne! Nekünk! Olyan apróságok, hogy hogyan nyúlnak hozzád fürdetéskor. Hogyan etetnek. Hogy tesznek tisztába. Hogyan oldják a kiszolgáltatottságot. Mennyi idejük energiájuk van Rád….

Kedves Györgyi!

Az a 2 hét, amit én intenzív osztályon töltöttem, olyan volt, mint egy film, ami vágóképekből állt össze. Mivel rengeteg nyugtatót kaptam – és hálás vagyok ezért – nem sok mindenre emlékszem. De amire igen, az az, hogy a kórházi tartózkodásom érdekesen kezdődött. Egy idős úr ki akart ugrani az erkélyről, olyan beteg volt. A nővérek rántották vissza az utolsó pillanatban… Ezt lebénulva végignézni sokkoló volt. Hogy nem tehettem semmit, mert fel sem tudtam kelni az ágyból. Én nem akartam, hogy bárki így lásson, elutasítottam mindenkit. A családom a folyosón sírt, én bent az osztályon. Egyáltalán nem tudtam ellátni magam, mindenben a nővérek segítségére szorultam, akik ezt meg is tették.

Egyetlen észrevétel, hogy zöldségekként bántak velem és a betegtársaimmal, dehát azok is voltunk. Jórészt eszméletlenek, és magatehetetlenek. Úgyhogy ez sem negatívum. Picit gépiesen nyúltak hozzánk, ami teljesen érthető ennyi betegnél, és mindig mindegyik kórházban ezt tapasztaltam, nem rónám fel ezt sem. Érezhetően kimerültek voltak a nővérek, nem volt energiájuk a lelkünkkel is foglalkozni. Az emberséges bánásmód később kapott szerepet a rehab kórházban, ahol már fel is tudtam fogni, hogy mi folyik körülöttem. Minden emberi szót értékeltem, mert nem gondolom, hogy az, aki stroke-os, vagy bármilyen más súlyos betegsége van, kevesebbet érne emberileg. Sajnos ott derült ki az én számomra is, hogy vannak, akik erre a szakmára teljesen alkalmatlanok, de mint tudjuk, már nincs miből válogatni.. Személy szerint sokat köszönhetek az emberséges nővéreknek és ápolóknak, akik a negatív benyomásaimat kompenzálták. Jó szívvel gondolok vissza rájuk!

 

Köszönöm mindenkinek, aki végigkísérte fejlődésemet. Drukkolt, imádkozott, pozitív energiát küldött. Az összes segítőmnek  családomnak és barátaimnak, akik nélül nem tudtam volna végigcsinálni. Ők tartották bennem a lelket. De legfőképpen Anyunak, és húgomnak (ennél a résznél mindig elérzékenyülök, ha csak eszembe jut), mert ők a fizikailag és lelkileg legnehezebb pillanataimnál is ott voltak, és időt, energiát, türelmet, pénzt nem kímélve támogattak. És minden apró fejlődésnek örültek, ugyanannyira, mint én. Végig hittek a felépülésben és soha nem lehetek elég hálás a leckéért, amit lelki erőből és kitartásból egymásnak adtunk.

Nem hogy van élet a stroke után, hanem nekem az után kezdődött…

 

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

BeFunky Collage

Top 20 cukormáz mentes csajfilm

Aki ismer, tudja, hogy imádom a filmeket. Összeírtam egy listát a 20 kedvenc romantikus filmemmel, ...