Friday , 11 October 2024
Home » Stroke » 32. – Nyújts az életedért!

32. – Nyújts az életedért!

Az egyik stroke-os csopotban jelölt be Philip Koss, aki maga is stroke-os volt, és elhatározta, hogy segít a sorstársain. Kidolgozott egy módszert, ami csak nyújtásból áll az egész testen, már korábban is írta nekem, hogy ne felejtsek el minden nap nyújtani, mert az nagyon fontos. 5 pectől angolul nem beszélőknek is érthető. A bemutatkozó után Philip elmondja, hogy tavasszal stroke-ja lett (2011 márciusról beszél és 2012 augusztusi a video). A szőke hölgy igazgató annál a cégnél, ahol Philip is dolgozik, a húgának is stoke-ja volt, akinek újra kellett tanulnia mindent, de hála ennek a módszernek, már sokkal jobban van. A második héttől szembetűnő fejlődés volt tapasztalható. 4 hónapja foglalkozott ekkor vele fizikoterapeuta. Philip érzi a becsomósodott izmokat a betegeinél, és azokat nyújtja. Míg a gyógytornász nem tudott mit kezdeni, a kicsavarodott lábbal, addig ő az eredő izmokat kereste meg, és azokat nyújtotta. Tracynek is stroke-ja volt, a bal oldalára bénult le, a magas vérnyomása miatt. 4 hónapja kezelték hagyományos módszerekkel, mire erre rátalált. Ő is csak jókat mond róla, hogy mekkora változások álltak be a mozgásában, mióta nyújt. A módszer bemutatása közben Philip elmondja, hogy Tracy már mindenféle segédeszköz nélkül képes járni ennek a módszernek köszönhetően. A fájdalom 1 héten belül elmúlik, miközben csinálja, sőt Tracy szerint egyre könnyebb, és átmegy kellemes érzésbe. Sherri még áradozik egy sort a módszerről, Tracy pedig azt tanácsolja, ezt a normál terápiák mellett végezzük.

Philip honlapja: http://strechforlife.com/about.html

 

 

Erre a honlapra csak a stroke-ról szóló blogom esszenciális posztjai kerülnek fel, valamint azok a bejegyzések, amiket 2015 február 1. után írtam. Ha részletesebben érdekel  a stroke téma, látogass el az erről szóló blogomra! Egy stroke-os naplója: http://strokeomvolt.blog.hu, és a Strokeinfó Alapítvány honlapjára: http://strokeinfo.hu

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

Fogyás hamburgerrel Part 1 – Mi vaaan?? | Weight loss with hamburgers – Whaaat??

Isten hozott Eni nagy fogyás kalandján! Azt tudom, hogy nem egy hétfői napon kezdődött, meg ...