AZ ARABOK. Szeretjük egy kalap alá venni a keleti embereket, de valójában a világon mindenhol élnek muszlimok és így a bőrük színe sem feltétlenül sötétebb, mint a miénk; sőt sok arab nem is muszlim, hanem keresztény. Így ehhez a témához hozzátartoznak az indonéz, török, iráni (perzsa), és indiai fimek is, mert ugyan Törökország Európában van, de muszlim ország, a perzsa és az arab kultúra összemosódik, India fele pedig muszlim, a másik hindu vallású, sok minden idekapcsolódik.
Rengeteg film van a témában, én sokkal többet láttam, de a többi gyengébbnek bizonyult, mintsem hogy ide felkerülhessen. Mint az arab világ rajongója, tudom, hogy az arabok nagyon sokszínűek, sokféle életúttal, és szokással. Ez a kis válogatás betekintést ad a valódi életükbe, és nem a média által erősített ellenségképre gyúr rá. Aki betekintene a hétköznapjaikba, nézze meg a listán lévő filmeket.
Néha komoly, néha vidám, de mindenképpen nagyon színes. Aki ismeri az arab világot, annak azért lesz érdekes, aki nem, vagy felületesen, annak meg azért. Jó szórakozást! 🙂
A film CÍMÉRE kattintva meg lehet nézni a teljes filmet.
Nyugodtan egészítsétek ki a listát kommentben! 🙂
Amit csak Lola akar (Whatever Lola wants)
Arábiai Lawrence (Lawrence of Arabia)
Oltalmazó ég (Sheltering sky)
Csak egy csók (Ae fond kiss) – angol nyelvű
3 félnótás (3 idiots)
Papírsárkányok (The kite runner)
Karamell (Sukkar banat)
Where do we go now? (angol nyelvű)
Allah minden napján szaladnak a lovak
Algériai napok
Bábel (Babel)
Az orvosdoktor / A medikus (The physician)
Üdvözítő utak (Arranged)
Monsieur Ibrahim és a Korán virágai (Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran)
Rock the Casbah – francia nyelvű
Nyilván sokkal többet láttam, de ezeket szeretem a legjobban, mert az Iszlám és az arab világ negatív és pozitív oldalát is megmutatják.
Facebook Comments