Viharos ügyek, avagy hogyan állok én a menekültekhez?

Eni July 9, 2015 Arab, Else, Home Leave a comment 3,287 Views

A cikk második része itt olvasható: Viharos ügyek 2. rész – Az emberségességről

Amíg tegnap a viharról szóltak a híradások, bennem másféle vihar tombolt. Napok óta “túráztatom magam” az ismerőseim bejegyzésein, melyeken a bevándorlás ellen nyilatkoznak.

Utánaolvastam, aminek az lett az eredménye, hogy a saját szememmel akartam látni a dolgokat, nem pedig csak a “fotelből” forradalmat csinálni. Nem azért írom ezt a bejegyzést, hogy megemlítsem, emberséges vagyok. Hanem azért, hogy más szemszögből is rávilágítsak a bevándorló kérdésre.

Tovább kell látni az elvi vitákon, és amikor a Facebook meg általában az internet világából kilépve a történet 3D-s valóssággá válik, nem csak állni, és tettek helyett még mindig ítélkezni lehet.

Valakik fizetik őket, ki akarják irtani Európa lakosságát, terroristák vannak köztük stb. Nem tisztem, hogy ezek igazságtartalmát vizsgáljam, megteszik ezt sokan mások. Azt viszont már láttuk, hogy nem lesz jó vége, ha az emberek nem segítenek. Az, aki nem éhes, vagy reményvesztett, ritkán bánt másokat. Szót kell ejtenem a szélsőséges idegengyűlölőkről is, én rájuk nem haragszom, végső soron félelem vezérli a tetteiket, erre meg azt tudom mondani, hogy más országok is sok idegent fogadnak be (köztük sok magyart is), még sincs olyan hiszti körülötte, mint e körül.

Mondok egy meglepő dolgot: a segítők sem örülnek a menekültáradatnak. De ez egy olyan probléma, ami a civil emberek szintjén nem megoldható. Az elvi kérdéseket mi magunk mögött hagytuk. Mi felálltunk a fotelből, és a felháborodásunk a Migration Aid nevű segélyszervezetig (linkek alább) vitt minket.

Más az észt osztja a Facebook-on, én meg a vizet.

– mondja egy segítő hölgy

Nem tudtuk tovább nézni az embertelenséget, ahogy ezekkel az emberekkel bánnak. A kioktató, ellenséges MÁV alkalmazottak eljárását (pl. A Nyugati pu.-ról eső idején kitessékelték az embereket, vagy a nagy melegben vizet osztogattak a vonaton, de a bevándorlóknak nem adtak belőle), a bürokratikus, cseppet sem segítőkész hivatalok. Mindenki kizárólag magyar nyelven kapta meg a papírjait, és azt, hogy az ország mely területén lévő menekülttáborba kell mennie, a bármiféle útbaigazítás nélkül, de 24-48 óra alatt érjen oda, különben kitoloncolható. Sokan el is tévedtek. Az úticél elsősorban Bicske, Vámosszabadi, Debrecen, a menekülttáborokba kell menniük.

Az nem igaz, hogy csak férfiak jönnek, komplett családokat láttam, és fiatal fiúkat, akik szerencsét próbálni jöttek, mert otthon nem volt maradásuk. Sokukat család várja otthon, és ők ” a legkisebb királyfi”, aki világgá ment szerencsét próbálni. A különbség a népmeséhez képest csak annyi, hogy a mesében nem kell bomba elöl menekülni.

Nyilván van, aki csak a lelkiismerete megnyugtatása miatt jön segíteni, van, aki országunk jó hírét tartja szem előtt, és van, aki rutinos “önkéntes” már, de a legtöbbünkben csak az emberség munkál. Az, hogy hálásak vagyunk, hogy nem vagyunk a helyünkben, és akkor már megtesszük értük, amit mi, a saját szintünkön tudunk. Ki élelmiszerrel, ki ruhával, ki önkénteskedéssel, ki ingyen fordítással, jogsegéllyel. Van, aki minden nap a pályaudvarokon, vagy az elosztó központban van, van, aki csak pár órára tud beugrani, és van aki pénzt, árukat küld.

A stroke-om óta tudom, hogy az embereknek van egy természetes ösztönük mások segítésére. Nekem nehéz meló volt, de meg kellett tanulnom ezt elfogadni. Innen tudom, hogy nekik is nehéz, de van az a pont, ahol már muszáj. Sokaknak nem adódik lehetőségük kiélni a segítő szándékot, mások pedig elnyomják magukban, és okokat gyártanak, amiért nem teszik.

Az én okaim, hogy ezek az emberek a hírünket viszik a világban, mivel csak kevesen maradnak itt; és nem akarom, hogy az legyen a benyomásuk, hogy a magyarok nem segítenek. A mi “hírünk” amúgy is el van intézve” már a világban, talán egy picit vissza lehet állítani. Én eddig akárhol jártam, ámultam a helyiek segítőkészségén. Valamint egy éhes gyerek látványa kiveri nálam a biztosítékot. Itthon is!!

Time to pay back!

(Ideje visszafizetni)

Kb. 4-5000 (és a számuk egyre nő) másik emberrel együtt arra a következtetésre jutottunk tehát, hogy nem tűrhetjük a megalázó bánásmódot, ami ezeket az embereket éri. Mert hétköznapi emberek ők is, normálisan öltöznek, telefonjuk van, stb. Csak menekülniük kellett.

Akaratlanul is felébred bennem az együttérzés, mert még ha nem is ilyen drasztikus körülmények között, nekem is így indult az életem. 5 éves sem voltam, amikor Romániában felfújták az óvoda falára, ahová a húgommal jártunk, hogy TAKARODJATOK BÜDÖS MAGYAROK. A szüleim munkavállalását ellehetetlenítették. Így apukám előre jött munkalehetőséget keresni (mert a férfiak jórészt előre mennek!), és eközben anyu mindenüket áron alul pénzzé tette (ez pedig megmagyarázza, hogy miből lehet idejutni), majd fogta az 5 és 3 éves gyereket, vonatra ült, és eljött egy “jobb” világba.

Később úgy alakult, hogy egyedül is nevelt fel. Ennek az országnak adófizetői, később szavazói, és szeretném hinni, hogy hasznos tagjai lettünk.

A nagyanyám zsidókat bújtatott a II. Világháború idején, én is méltóságban akarok élni, hogy megteszem az emberekért, amit tudok.

Együtt nevettünk, amikor az egyik srác viccesen azt mondta, hogy nem is akar a menekülttáborba eljutni, itt olyan jó kajákat kap. Vagy a felemelő pillanat, amikor a középkorú, tanult, családos férfi büszkén mutatta nekünk, hogy megkapták a tartózkodási engedélyt, és mindenki megtapsolta.

Ismertem az érzést, összeszorult a gyomrom, és csak annyit mondtam neki: mabrouk! (gratulálok). Kb. 50 évesen újra felépíteni egy életet, nem lesz könnyű egy olyan országban, ahol mindig sok lesz a nehézség, és az olyan ember, aki nem lát szívesen (én a mai napig belefutok románozásba pl.).

Egy lány fárszi nyelven tolmácsolt, egy hölgy franciául, egy másik törökül, én angolul. Nem voltak különbségek. Emberek voltunk mind. Segíteni akarók, és azt elfogadók. Shukran (köszönöm) volt a leggyakoribb elhangzott szó.
A fiatal fiúk rám nézni is alig mertek, ebben a csoportban afgán és iráni menekültek voltak (egyébként szír, szomáli, iraki is van köztük), és ne felejtsük, hogy nekik Ramadáni böjti hónap van. Tehát jobb dolguk is van, minthogy nőket hajkurásszanak. Másik ijesztgetés, hogy veszélyesek. Hát szerintem a terroristák nem fognak napokat vonaton, és pályaudvarokon aludni, hanem ahogy megérkeznek, azonnal csatlakoznak egy helyi szimpatizáns sejthez.

A végére tényleg annyi, hogy nem akarok ítélkezni, úgyhogy ne is próbáljon senki meggyőzni, hogy utáljam én is a bevándorlókat. Mert egyrészt bemondásra nem hiszek el semmit, így én kimentem, és megnéztem magamnak a helyzetet, és annak alapján segítettem. Másrészt biztos naiv, gyenge nő vagyok nem érdekel, hogy ki mit gondol. A szívemre hallgatok, és az nem súgta, hanem ordította, hogy SEGÍTS!

A jövő kezdete című film jut erről eszembe, ahol az ún. Add tovább mozgalom terjedt el, vagyis hogy 3 emberrel teszel jót, és ők is további 3 emberrel, és így tovább. Szerintem mi elkezdtük a sort!

Név nélkül, egy Magyarországon élő afgán férfi kommentárja:

Kedves jó magyarok!
Ha van a Mennyorszagban VIP részleg, akkor Ti biztos oda kerültök, és a legtöbb szent ” mullha” (vallási vezetőink) mögétek.
Mert ők odaszülettek, mert ők iszlám vallásúak, és a Szent Koránt tanítják. De Ti keresztény vallásúak vagytok. És Nektek semmi nem kötelező, és mégis önzetlenül segítséget adtok idegen embereknek. Mindig azt vallottam, hogy az életben egy Isten van, és több vallás. De nektek köszönhetően ezt már az egész világ látja. Ti vagytok MAGYARORSZÁG hősei. Minden este elolvasom a cikkeiteket, és férfiasan bevallom, könnyezek. Mert a vonaton lévő ártatlan kisgyerek egy másik életben akár én is lehettem volna. A vonaton lévő kendős anyuka, akár az én édesanyám is lehetett volna. Mi afgánok nem tudjuk eléggé megköszönni a Ti önzetlen segítségeteket. Mi afgánok imádkozunk, hogy minden ember legyen olyan mint Ti. Mert akkor nem létezne a háború fogalma. Mindenki a Földön szeretetben élne. Imádkozom, hogy minden álmotok valóra váljon. És befejezésül: Afgán ember nem felejt!

Migration Aid információk:

Hivatalos Facebook odal

A Migration Aid Facebook csoportjai:

Kelenföldi pályaudvar

Kőbánya-Kispest pályaudvar

Győri csoport

Óbudai csoport

Ceglédi csoport