Filózgatok #5 – A tisztelet alanyi jogon jár?

A suliban azt tanultuk, hogy az idősebbeket tisztelni illik, de én már akkor sem értettem egyet ezzel. Mára megfogalmazódott bennem, hogy miért.

Mert úgy is meg lehet öregedni – és erre számtalan példát láttam -, hogy az ember nem tanul semmit. Nem változik semmit, tehát nem is fejlődik semmit. Hogy nem érték pofonok az életben, amelyekből föl kellett állnia, és ami által fejlődhetett volna, legyenek azok bármilyen jellegűek is. Hogy soha nem próbálta meg kideríteni, hogy ki is ő valójában, és mire képes. Nem mert az álmai után menni a bukástól való félelmei miatt. Nem merte valójában megismerni a körülötte lévő világot, és embereket, inkább ellavírozgatott a langyos lábvíz tetején, azt tette, amit a többiek, mert abból nem lehet baj.

Annyi dolog van, amiért tiszteletreméltó lehet egy ember. De az pont nem tartozik közéjük, hogy valaki a megszokott, biztonságos kis életébe beleöregedett. Azért tisztelem az időseket, mert feltételezem, hogy több élettapasztalatuk lehet, mint nekem. És nem azért, mert idősek.

Az én mércém szerint az érdemli meg a tiszteletet, aki ki mer lépni a megszokásból, a kényelemből, mer harcolni azért, ami fontos neki, és akárhány pofont kap, mindegyikből feláll. És ez nem korfüggő dolog. Mindenkiben megvan az életrevalóság szikrája. Csak nem mindenki él vele. Persze, tisztelem én az embereket alapjáraton, csak azt nem bírom, ha ki akarják ezt kényszeríteni, úgy, hogy ki sem érdemelték.