Az iszlámra való áttérés – valóban szükséges a muszlim férfival való házassághoz?

Először elmondom az alapszabályokat. A Korán szerint minden nép, aki a monoteista (egyistenhívő), vagy “Ábrahámi” vallásokat követi, az “a könyvek népéhez” tartozik, mert a Korán “elődeiből” tanult, a Bibliából, a Talmudból, a Mishnah-ból, vagy a Tórából. A kereszténység minden ága elfogadott, mert mind a Bibliát veszi alapul. A zsidó és az iszlám vallásnak is vannak alfajai, néhányat ezek közül is elfogadnak a muszlimok olyannak, akiknek a tagjaival házasodni is lehet.

 

Likewise you are permitted to marry chaste believing women [Muslims] or chaste women among the people who were given the Scripture [Jews and Christians] . . . . (Maududi, vol. 1, p. 427)

 

Két elvi szabálynak meg kell felelni: legyen a nő hívő, és gyakorló zsidó/keresztény, és ne legyen olyan, aki elhagyta az iszlám vallást, hogy zsidó/keresztény lehessen. De én kíváncsi lennék, hogy ezeket hogyan ellenőrzik le, és hogy kicsoda…? A gyerekeket is a muszlim vallás szerint nevelik fel elvileg, de gyakorlatilag ez a pártól függ, és megegyezés kérdése! A zsidókat azért nem bírják a muszlimok, mert megölték Jézust, akit nagy prófétának tartanak (egyébként többek mellett) aki az ő Mohamed prófétájuk előhírnöke volt. A keresztények az inkvizíció ellenére okésak, arról mintha nem is tudnának.

Tehát: egy muszlimnak tilos, és Allah/Isten által büntetendő dolog elhagyni a vallását, de aki esetleg felveszi, azt lehet, sőt dicséretes dolog, mert hogy megvilágosodott az illető…

Ezért van az, hogy muszlim férfi zsidó nővel házasodhat ugyan, de az annyira nem oké. Zsidó férfi-muszlim nő: ez nem oké, a férfinak át kell térnie a muszlim hitre. Keresztény férfi-muszlim nő: szintén, itt is át kell térnie a férfinak. Keresztény nő-muszlim férfi: ez az egyetlen, ami teljesen rendben van, mégis itt a legnagyobb az áttérési arány a nők részéről.

Őszinte leszek: annak ellenére, hogy hiszem, teljes, és igazi meggyőződéssel is át lehet térni az iszlámra, mégis feltűnően nagy a száma azoknak a nőknek, akik a muszlim férfival való házasság környékén térnek át. Erre nem lehet kényszeríteni senkit, saját, szabad akaratából térhet át mindenki. Az új muszlimoknak a bűneik nullázásával kecsegtet az áttérés, hogy Isten előtt újra tiszták. Ez gondolom, sok mindenkit vonz, meg hát a muszlim férj (jelölt) is milyen boldog tőle, mert a mennyországban is együtt lehet majd a feleségével, ahová hitük szerint csak muszlim vallásúakat engednek be…

 

Biztos hallottatok a muszlim fiú-zsidó lány esküvőről nemrégiben.  Politikai aktivisták tették tönkre az esküvőt, mivel szerintük nem elfogadható a különböző vallásúak házassága. De papíron rendben van!
Az én véleményem az, hogy egyáltalán nem kellene akadálynak lennie, hogy ki miben hisz. Ez mindenki magánügye, és ennek nincs helye a házasságban. És ha már itt tartunk, szerintem Istennek sem számít.
A mi kultúránkban a vallás szerepe nagyon elcsökevényesedett. Nem hisznek az emberek semmiben. Nem csoda tehát, hogy ha találkoznak egy olyan emberrel, akinek ez igazán fontos, akkor azzal próbálják megfogni, hogy vallást váltanak. Vagy pedig tényleg magával ragadja őket ez a titokzatos vallási áhitat, és ez a feltétlen hit, ami a muszlimokat körüllengi.

Nálam ez pont fordítva működött, nekem ez ijesztő volt, hogy feltétel, és megkérdőjelezés nélkül élnek egy elavult könyv utasításait követve. Én nem vagyok jó szabálykövető, és ők tele vannak számomra értelmetlen szabályokkal, amik még az életvezetésre is kiterjednek (pl. az is meg van határozva, hogy melyik kezükkel ehetnek, melyikkel törölhetik ki a feneküket, hogy mikor keljenek föl imádkozni az éjszaka közepén, és hogy hogyan, és még sokáig sorolhatnám).

De ha a szabályrendszert kivonom a képletből, nagyon is szimpatikus, amik szerint élnek, még ha nem is értek egyet mindennel. Sok a párhuzam a kereszténységgel, csak mondjuk 100 évvel le vannak maradva gondolkodásban. A lányok (elvileg) szűzen mennek férjhez, tilos csókolózni az utcán, merész ruhákat hordani stb. Természetesen itt is sok a kivétel. De az alapvető értékek olyanok, mint a mieink. Nagy ünnepeken összegyűlik a család, szeretik egymást, jókat esznek. Támogatják egymást a hittársak, ahol tudják (és elvileg másokat is). A fiúk megnősülnek, családot alapítanak, majd gondoskodnak arról. Minden pénteken eljárnak közösen imádkozni. Próbálnak jó emberek lenni, senkit nem bántani, csak védekezni. Rendszeresen adakoznak, és segítik a rászorulókat. Sok van még, de ezek az alapok. Csak azért, mert ezeket nem úgy csinálják, mint mi, nekem még nagyon is szimpatikusak.

A fiatalok közt egyre több a nyugatiasan gondolkodó, aki pl. nem hiszi, hogy a fejkendő az erényesség szimbóluma, vagy hogy minden bőrfelületet bűn (haram) láttatni. Ők szabadabban értelmezik már a vallást, és azt tartják be belőle, amit tudnak, de még így is fontos szerepe van. Nekik ez a sorvezető az élethez, mert nem ismernek mást.

 

Azért furcsa, hogy én, aki soha nem voltam igazán keresztény sem, most keresztényi minőségemben kell hogy helyt álljak a muszlimok között. Azt mégsem mondhatom, hogy minden vallás nagy részét ember alkotta sallangnak tartom, de azért egy felsőbb, teremtő erőben hiszek – persze a barátom ismeri az álláspontomat – nem fogok vele senkit meggyőzni, és nem is akarok. Kemény munka árán jutottam erre a megállapításra, mindenkinek a saját útját kell bejárnia, hogy megtalálja az övét.

Épp ezért hiába sok a szimpatikus elem az iszlám vallásban, képmutatás volna áttérnem rá. Egyrészt mert nem tudnék “jó muszlim” lenni, és mindent betartani, holott ez a vallás feltétlen engedelmességet követel. Másrészt nekem sokat jelent a saját kultúrám, hátterem, nevelésem, és ezzel azt sugallnám, hogy ezek nem feleltek meg, ami nem igaz. Harmadrészt nincs elég hitem, én egy sokat gondolkodó, agyalós ember vagyok, nem tudok kérdés nélkül engedelmeskedni. Ha azt állítanám, hogy mindent feltétel nélkül elhiszek, pedig még Allah/Isten szemében is értéktelenné tenné az áttérésemet.

Ezért a barátom, és azok a muszlim ismerőseim, akiknek ezeket elmondtam is egyetértenek velem abban, hogy az iszlám nem nekem való. Örülnek, hogy alap értékeket osztom, és ennyiben is hagyták a dolgot.
Tehát LEHET NEMET MONDANI, nem fog senki rossz szemmel nézni az emberre. Ha elmagyarázzuk az okokat, biztos, hogy megérti(k). Ne felejtsük el, hogy nekik gyerekkoruk óta úgy reklámozzák az iszlámot, hogy a világ legjobb, és egyetlen igaz vallása, és nem is kínálnak nekik alternatívát. A többi vallásról pedig csak érintőlegesen tanulnak. Én sem gondolom, hogy megváltom majd a világot a hú de forradalmi eszméimmel, de jobb az őszinte magyarázat, mint egy egyszerű, dafke NEM.

Az igaz, hogy a muszlimok vallásosabbak, mint az átlag nyugati ember, de a korral azért ők is haladnak. Nem kell attól félni, hogy elnyomásban tartják a feleségüket, vagy verik, és hasonló rémmesék. Vannak ilyen esetek, de erre vagy egy szellemileg elmaradottabb ország fiaitól lehet számítani, vagy az egyén tanulatlan, tájékozatlan, elvakult. És ez szerintem nem is etnikai hovatartozás kérdése elsősorban; itthon is hány férfi veri, tartja terrorban az asszonyt, aztán még azt sem lehet mondani, hogy a vallás miatt. Aki így akarja kiélni magát, hogy egy nőt eltapos, az egy gyenge jellemű férfi, de az a nő is megérdemli, aki ezt eltűri. Erre nincs mentség, se gyerekekkel ne takarózzon senki, se semmivel. Gyávaság egy olyan kapcsolatban maradni, ahol elnyomnak, és általában az ilyen megkeseredett nők szájából halljuk a mindenféle rémtörténetet is később.

 

 

Amikor megismerkedtem a párommal, már volt fogalmam ezekről a dolgokról, de ez után belemerültem a témába. Sok olyan lányt, nőt ismerek, akiknek muszlim a párjuk, de 1 kezemen meg tudom számolni azokat, akik azért tértek át az iszlám vallásra, mert őszintén hiszik, hogy ez a nekik való. Őket is a férjük okosította ki jórészt, de itt az áttérés abszolút egyéni döntés volt, amit meggyőződés szült. Nagyon együtt érzek ezekkel a nőkkel, mert ismeretlenül, előre elítélik őket, hogy “na, ez biztos a férje miatt tért át”.

Dunát lehet viszont rekeszteni azokkal az angol, német, lengyel, amerikai, kanadai, litván, romár, magyar, stb. nőkkel, akik felveszik a kendőt, meg áttérnek, meg álszenteskednek, csak hogy a férjüket elégedettebbé tegyék, de mindezt őszinte hit nélkül teszik. Azt hiszik, hogy ez feltétele, a muszlim férfival való házasságnak, de legalábbis elvárás, így inkább engednek neki, minthogy kiálljanak az egyéniségükért. Aztán ha nem jönnek össze a dolgok a kulturális különbségek, vagy bármi miatt, ők fröcsögnek, hogy a muszlim férfi így-úgy kikényszerítette, amit ő nem is akart.

Szerintem természetes, hogy a muszlim félnek vannak elvárásai velünk szemben. Őket másmilyen normák szerint nevelték. De kompromisszumok árán ki lehet alakítani egy olyan életet, ami mindkét fél számára élhető. Nekem nincs olyan nehéz dolgom, az ilyen témákat is én erőltetem, a párom nem forszírozza. De bennem is bennem volt a félsz amiatt, amilyennek beállítják a muszlimokat, és rengeteget olvastam erről a témáról, hogy tudjam, kivel akarok összebútorozni. Ezek már a végső következtetések.

A muszlimok szerint is az emberek szabad akaratot kaptak Istentől, tehát senkit semmire NEM LEHET KÉNYSZERÍTENI!!! Az embernek egyáltalán nem kötelező feladni önmagát, csak azért, mert más vallásút szeret. Mindenben meg lehet találni a középutat, ha mindketten akarják. De az sem jó hozzáállás, hogy “márpedig én európai vagyok, így fogadjon el”. Ő meg muszlim, akkor most mi van? Nekem az jött be, hogy érdeklődő és nyitott vagyok. Támogatom a páromat a vallása gyakorlásában, mert ez neki fontos, még ha nekem nem is az. A meccset is megnézem vele, pedig utálom a focit. Ez mentalitás kérdése. Ez még nem önfeladás, csak érdekel a másik élete, és őt is érdekli az enyém.

Összefoglalva: Ha valaki valamilyen okból úgy dönt, hogy áttér, azt egy imám előtt teheti meg, egy katekizmushoz hasonló tanulságtételt elmondva, aminek az a lényege, hogy Allah az egyetlen, igaz isten, és Mohamed az ő prófétája. Ám ezt elmondani nem elég, így is kell gondolni. És ha ez így van, akkor is magánügy. Minél jobban reklámozza valaki, annál hiteltelenebbé válik. Aki pedig nem érzi úgy, az ne tegye meg. Ilyen egyszerű.