Most megrekedtem -17 kilónál, sok minden történt, nem tudtam úgy odafigyelni a kajálásra, azt ettem, ami van, nem terveztem meg. Fenntartási kalóriákon ehettem az utóbbi pár hétben, mert vissza nem jött semmi, de le sem ment. Azt már megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad pánikolni, vagy feladni, csak vissza kell állni és folytatódni fog a folyamat. Azért szoktam tornázni, meg sétálni, csak mostanában ritkábban jött össze. Úgyhogy belégzés-kilégzés és folytatom. Felfoghatom ezt egy kis diéta szünetnek is, ez is kell, mert a folyamatos kalória deficitben evéssel az a szitu, hogy egy idő után hozzászokik a szervezet, és lelassul az anyagcsere, és nem fogysz. Ilyenkor kell pár nap szünetet tartani. Na én akkor most ezt csináltam 🙂
Sokunk otthon ül, otthonról dolgozik, zárva vannak az edzőtermek, mégis mozogni kéne valamit a sétáláson kívül. Gondoltam Rátok.
Nem tudom, ti hogy vagyok vele, de nekem vannak kifejezetten nehéz gyakorlatok, amiket nem tudok megcsinálni, mégis minden második fitness/torna videoban benne vannak. Ennek az is az oka, hogy beteg voltam, gyenge az egyensúlyom, és nem is olyan erősek az izmaim a jobb oldalamon.
Úgyhogy jobban szeretem az olyan gyakorlatokat, amik alternatívák az eredeti gyakorlathoz képest, vagy segítenek felépíteni azt. Például én nem tudok, fekvőtámaszozni, sosem tudtam. Nem tudok futni, vagy ugrálni, vagy egy lábon álló gyakorlatokat csinálni. Úgyhogy elmentegettem magamnak egy csomó kezdőknek szóló tiktok videot , amelyek bemutatják vagy az alternatívát, vagy hogy hogyan építsük fel.
Are you an English speaker? Translate the entire article like so:
A Fogyás hamburgerrel egy cikksorozat lesz egy 3 hónapos tanulási fázis eredménye (aztán tovább írom, amikor újakat tanulok). ITT LEHET ELMENTENI/KÖNYVJELZŐZNI A LINKET, ha később visszajönnél elolvasni a többi részt.
A legeslegjobb torna még mindig a séta, sokunk fejében ott van, hogy napi 10.000 lépés kell hogy legyen a cél, de ez egy újabb tévhit, 1965-ből származik amikor a tokyoi olimpiára feltaláltak egy napi 10 ezer lépést számláló eszközt . A 10 ezer lépés tehát nem standard, mindenkinek annyi ajánlott, amennyit bír naponta. Én kb. 7.000 lépésre vagyok kalibrálva onnantól már elfáradok és fáj a lábam. Annyit megy ki az ember sétálni, amennyit tud, és most különösen fontos, hogy nagyon mást nem is tudsz csinálni, és napfényt mégis látnod kell.
Nekem nagyon furcsa volt csak úgy céltalanul sétálni menni, sokáig egy távolabbi boltot lőttem be célnak, és vásárlással kötöttem egybe. Most már azért eléggé megszoktam, fejhallgató, edzőcipő fel, víz be, és próbálok mindig távolabb menni. Sokszor hangoskönyvet, vagy podcast-ot hallgatok közben, így okosodom is 🙂 Sok új helyet fedeztem már így fel.
1 óra séta közepes tempóban kb. 300 kalóriát éget el, tehát mint már többször mondtam ebben a sorozatban, nem az elégedett kalóriák mennyisége számít, ezeket nem szabad ‘visszaenni’. Azért fontos, mert gyorsítja az anyagcserét, és így a zsírégetést.
Justin Augustin – gyakorlatok kezdőknek:
Mountain climbers, Complete arm workout, Squats, Beginner wall/door workouts, érdemes követni a csatornáját, ha van tiktokod, mert sok kifejezetten kezdőknek való alternatív kanapén, falnál végezhető gyakorlatot mutat be. És olyanokat, amik az edzőtermi gyakorlatokat helyettesítik.
Őt is kövesd, megmutatja hogyan kell felépíteni a gyakorlatokat, ha nem mennek egyből, pl. a fekvőtámasz, vagy hogy milyen gyakorlatok jók arra, ha ez vagy az fáj. Justinhoz hasonlóan bemutatja, hogyan kell felépíteni a gyakorlatokat nulláról.
Youtube-on keress a következő kulcsszavakra: beginner workout, home workout, home excerise, easy workout, alternate excercises
Hálistennek vannak alternatív gyakorlatok, amelyek ugyanazokat a izomcsoportokat mozgatják meg, csak meg kell keresni őket. Illetve vannak alternatívák az edzőtermi, súlyzós edzésekre is, sok saját súlyos gyakorlat (bodyweight excercise) van fent youtube-on amit a nappaliban is lehet csinálni.
Ha pl. nem tudsz futni próbáld ki ezt:
Köszönöm a figyelmedet, további tartalmakért kövesd az Eniways facebook oldalát.
Tarot kártya olvasással kapcsolatban is ott tudsz keresni.
Támogasd a munkámat Patreon-on lehetőséged szerint, ha több ilyet is olvasnál.
Facebook Comments