Saturday , 21 December 2024
Home » Else » Vendég voltam – Jakupcsek Plusz ATV riport a Stroke-ról (video)

Vendég voltam – Jakupcsek Plusz ATV riport a Stroke-ról (video)

Kicsit megszakítom a Fogyás hamburgerrel sorozatot, hogy dokumentáljam: meghívott vendég voltam Jakupcsek Gabriella műsorában. A nyolcadik évfordulómra/újjászületésnapomra (2013. Február 1.) ki tudom tenni, hogy már lazán beszélek róla bárhol, bármikor, mint távoli emlékről. A műsor szerkesztője Anett talált rám a blogom alapján, és felkért, hogy meséljem el a történetemet.

Rajtam kívül Pintér Beatrix volt a másik stroke-os vendég, akivel rögtön ismerősök is lettünk. A harmadik meghívott pedig Dr. Ilniczky Sándor neurológus volt, akivel a színfalak mögött szintén jól elbeszélgettünk, és tervezem, hogy felkeresem, mert nagyon jó orvosnak tűnik és most is járnom kell éves kontrollra. Aki követte a stroke utamat, az tudja, hogy nem vagyok az orvosokról a legjobb véleménnyel általában, mert nem igazán támogatóak tapasztalataim szerint. Így ez nagyon kellemes meglepetés volt.

A Doktor Úrtól megtudtam pl. hogy ischaemiás (vérrög okozta elzáródásos) stroke-kal a hátam mögött is szülhetek természetes úton, nincs szükség császárra. Pedig nekem előtte mindig azt mondták, hogy a természetes szülés ki van zárva, nehogy megerőltessem magam, és baj legyen. Ha logikusan belegondolunk, tényleg csak akkor van ennek értelme, ha az ember erőlködik, és megpattan az agyában egy ér (ez a tipukus agyvérzés, bár csak a stroke esetek 20 %-át teszik ki), és nálam nem ez volt a helyzet. Valamint megerősítette, hogy a családi halmozódás (mint kiderült nálunk 5 volt előttem), a genetikai hajlam sokkal nagyobb szerepet játszik, mint hisszük, valószínűleg sosem tudtam volna elkerülni, maximum késleltetni, és idősebb korban tudjuk, hogy egyre csökken a felépülés esélye is. Így bármilyen furán hangzik, hálás vagyok, hogy 28 évesen ért utol, most 36 vagyok, és rengeteg tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, hogy igazán megbecsülöm az életemet és az egészségemet.

A felvétel lezajlott már január elején, és 20-án le is adták, de most került fel online is, úgyhogy meg tudom osztani. A stúdióról általában annyi a tapasztalatom, hogy nagyon pörgősen, flottul zajlik a munka, Jakupcsek Gabi is kedves és barátságos, mint mindenki más a stábból. Viszont ahogy ez lenni szokott gyakorlatilag interjúnak csak a felét adták le, a hiányzó félben pont arról beszéltem, hogy meg lehet gyógyulni, én vagyok rá az élő példa. És szinte kötelességemnek érzem, hogy azoknak az embereknek, akik utánam kapták meg reményt adjak a történetem által. De ennek nincs hírértéke, ez nem szomorú, nem szenzáció. Kicsit fájlalom, hogy épp a lényeg maradt le, a munka, amit a stroke után végeztem és végzek hogy fehívjam a figyelmet erre a betegségre, és inspiráljam a stroke-os társaimat a felépülésre. Mindazonáltal milyen buci fejem van nem? ? 😀 Jó, tudjuk, a kamera rátesz 10 kilót, de már azóta is fogytam egy csomót 🙂

Mindennel együtt hálás vagyok ezért a lehetőségért, minden ilyen alkalmat megragadok, hogy felhívjam a figyelmet a stroke-ra, mint népbetegségre, de ami még fontosabb: az üzenetemre ezzel kapcsolatban, hogy fel lehet belőle épülni és senki nincs egyedül!

Aki úgy olvassa most ezt a posztot, hogy érintettsége van, tehát neki, vagy az ismerősének volt stroke-ja, az látogassa meg a Strokeinfó Alapítvánnyal közös önsegítő és támogató facebook csoportunkat immár 3.500 taggal: >>Strokeinfó Alapítvány Stroke-os hősei és szeretteik<<

 

És akkor íme az adás, amiért itt vagy:

Kattints a képre a video megnézéséhez!


 

Köszönöm a figyelmedet, további tartalmakért kövesd az Eniways facebook oldalát.

Tarot kártya olvasással kapcsolatban is ott tudsz keresni.

Támogasd a munkámat Patreon-on lehetőséged szerint, ha több ilyet is olvasnál.

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

2022 évzáró beszéd ajánlókkal

Gondoltam, írok egy évet összefoglaló posztot, miket tanultam, milyen hasznos dolgokat adnék át Nektek is. ...