Tunéziai kaland a reptér felé – avagy ne ítélkezz!

A hazautam kalandos volt. Ha nem velem történik, el sem hiszem.

Tunéziai tempóban indultunk, vagyis eleve késve. A családi Peugeot Partner már várt. Elbúcsúztam, mindenkinek megköszöntem mindent, és elindultunk 3 rokonnal, meg a párommal a reptérre. Mielőtt hazajövök, még terveztünk egy kis városnézést, ezért indultunk el előbb. A gép este 8-kor megy, ugye indulás előtt 2 órával lehetőleg ki kell érni, 2 óra az út a reptérre, 2 órát pedig a városnézésre szántunk. Tehát fél 3-kor indultunk.

Az út feléig minden rendben volt, de ekkor megállt az autó. Felforrt a víz, és füstölni kezdett a motor. Produkált már hasonlókat ez a használtan vett autó, de pár perc pihenés mindig elég volt neki. Ott álltunk az autópálya közepén tanácstalanul. Rövid kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy 2 fiú elmegy vízért, hogy attól hátha beindul a kocsi. Elindultak egy közeli faluba gyalog ugye.

A párom, a húga, és én maradtunk, fél óra semmittevés következett, tehetetlenek voltunk. Amikor visszaértek a fiúk, kiderült, hogy a kocsi akkor sem indul, ha töltenek be vizet… Muszáj volt tehát megpróbálni stoppolni. Szinte azonnal meg is állt egy autó. Egy nagyon vallásos muszlim férfi volt, hálóingszerű tradicionális ruhában, nagy szakállal. A fiúk odarohantak megkérdezni, hogy elvinne-e engem meg a páromat, és elmondták neki a sztorit. Nem akaródzott neki elhinni, meg látszólag az is gyanús volt neki, hogy 3 fiú magyaráz neki, azt hitte, el akarják lopni valamijét, vagy elvinni a kocsiját, vagy őt. Elkérte az útlevelemet, meg a repülőjegyemet, hogy lássa, igazat mondunk, és csak miután leellenőrizte, szállhattunk be. Még valamit kért, amitől lemerevedtem. Azt, hogy takarjam be a fejem valamivel, mert ő nagyon vallásos, és nem akar nőket nézegetni, (mert az tiszteletlenség az ő hitük szerint).

 

1 másodperc alatt elöntötte a szar az agyamat, és minden eszembe jutott, amit a nyugati emberek a muszlimokról hisznek. De még a páromnak is!! Arra gondolt, hogy nem is enged beszállni egy ilyen ember mellé, csak nem volt választásunk, ha el akartam érni a gépet. Később eszembe jutott, hogy ha a húga lett volna a helyemben, aki nem hord kendőt, neki ugyanezt mondta volna, és még nagyobb bajban lett volna, mint én, mert nála nem is lett volna bőrönd. Semmit nem találtam, amit felvehetnék, csak a kapucnis dzsekimet. Ott ültem 40 fokban kapucnis kabátban, és csak arra tudtam gondolni: ha én ezt a klubban elmesélem…

Miközben a kocsiban ültünk, a férfi elmondta a páromnak, hogy tunéziai, de Szaúd-Arábiában dolgozik, és terhes a felesége (akitől idő közben kapott is egy hívást, hogy rosszul lett). De mindenek előtt elkérte a párom telefonját, azt mondta, hogy felhívja a feleségét, de aztán gondolkodtunk, és ez csak egy biztosíték volt, mert nem hívott fel senkit, csak megcsörgetett egy számot (valószínűleg magát), gondolom arra az esetre, ha ő eltűnne. Okos húzás volt, és igaza van, soha nem tudhatja az ember. Bár másfelől szomorú, hogy ilyen lett a világ – tartunk egymástól, miközben mind jó emberek vagyunk…

Már egy közeli városban voltunk, amikor mondta, hogy sajnos nem tud odáig vinni, mint ahogy tervezte, a felesége miatt, ugye. Megkérdezte a páromat, hogy van-e pénze. Ő rávágta, hogy van, mire az ember ragaszkodott hozzá, hogy ellenőrizze le, mennyi. Megnézte, és kb. 3.000 forintnyi dínár volt nála, ami neccesen lett volna elég. Ekkor se szó, se beszéd, az ember elővett egy köteg pénzt, kihúzott belőle egy 20 dínárost (kb. 6.000 Ft), és átnyújtotta a barátomnak. Ő persze nem akarta elfogadni, de a férfi erőltette. Mondta, hogy béreljünk ki egy louage-t (maxitaxi, vagy tehertaxi, meg kell várni, amíg tele lesz, és aztán indul), ne várjuk meg, amíg megtelik, hogy elérjem a gépet. Kitett, mi pedig ámuldozva köszöntük meg neki.

Úgy is tettünk, ahogy mondta, odáig már sima volt az út. Felhívtam az utazási iroda képviselőjét út közben, hogy várjanak meg. Fél órával azelőtt értünk oda, hogy bezárták a kapukat. Kimerülve a rohanástól, és az idegességtől. A testvérei az autópályán hívták a segélyvonalat, és hazavontatták őket.

A történet tanulsága, hogy  ne ítélkezzünk, mert sosem tudhatjuk, honnan jön a segítség. Ennek az embernek köszönhetem, hogy ma itthonról pötyöghetem be ezt a filmbe illő sztorit. Minden jót kívánok neki, a feleségének, és a születendő gyereküknek; hálás szívvel gondolok rá.

Lábjegyzet: Mit is jelent, ha egy muszlim férfi mélyen vallásos? Az iszlámot szigorúan betartók testet takaró, laza ruhát viselnek, ami kevésbé mutatja az alakot. Az Istentől kapott természetesen kinéző férfiarc pedig szakállal borított, ez nekik fontos. A vallás 5 alappilére szerint kötelező a zakat, vagyis az alamizsna. Ez nem csak azt jelenti, hogy pénzt kell adni a szegényeknek, hanem segíteni is kell, ahol tudunk. Ez előírás az iszlámban. Tehát hálás lehetek, hogy egy vallástartó muszlim emberrel hozott össze a sors, akinek szinte kötelező volt segítenie. Kíváncsi lennék, hogy 1 – itthon ki állt volna meg egyáltalán, és ami még fontosabb, 2 – hogy ki segített volna ki pénzzel.

Na, az ilyenek miatt szeretem én az arab mentalitást, ez nagyon hiányzik itthonról. Az összefogás, és egymás segítése. Ennek az embernek én csak egy ledér európai nő voltam, és mégsem ítélkezett. Vajon mi fordítva is így tennénk? + Ha az alapján ítélnének meg minket is, amit a világ hisz rólunk, jó nagy bajban lennénk. Akkor minden magyar lop, csal, hogy mást ne is említsek, attól függően, hogy épp egy magát magyarnak valló személy milyen képet fest a magyarokról. Nahát az arabok közt is van koszos, szélsőséges, feleségverő, minden típusú, de nem szabad általánosítani. Mindig és mindenhol találni jó embereket.