Stroke riport velem és a barátaimmal – RTL Klub Fókusz Plusz

Kedves Olvasóim!

Februárban lesz 5 éve, hogy stroke-ot kaptam, és már nagyon kevés részt foglal el az életemből a tény, hogy beteg voltam. Mégsem tudom, és nem is akarom elfelejteni, hiszen küldetésemnek érzem, hogy a stroke-ot átélt társaimat segítsem minden tőlem telhető módon. Ez azóta így van, hogy elindultam a felépülés útján. Az első években napi szinten írtam, gyűjtöttem és adtam tanácsokat, ma már úgy érzem, szinte mindent átadtam, amit tudtam. A stroke témából számomra annyi maradt, hogy a történetem inspirálólag hat a betegség elszenvedőinek, családtagjainkak, és talán pár ismerősnek, akik maguk nem érintettek ugyan, de érdekli őket, min mentünk át.

Néhány hete megkeresett az RTL Klub munkatársa, Virágh Orsolya, aki egy családtagja révén maga is érintett, azzal, hogy rátalált a stroke blogomra, és szeretne velem riportot készíteni. Kérdezte, hogy kivel érdemes még beszélni. Javasoltam a barátaimat, akikkel ez a betegség hozott össze, ők is stroke túlélők, akikkel szoktunk is együtt dolgozni.

Kattints a képre, hogy megnézhesd a riportot!

Sarkadi Gabival, a Strokeinfó Alapítvány vezetőjével akkortól vagyunk kapcsoltaban, amikor a stroke-om évében rátaláltam a honlapjára, és azóta időnként önkéntesekedem is az Alapítvány-nál. Sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, nagyon hamar barátok lettünk.

Kocsis Gáborra nem én találtam, hanem fordítva, amikor interjút készített velem a blogjára. Mindketten érdekesnek találtuk, hogy stroke túlélők vagyunk, így adta magát a lehetőség, hogy ne csak beszélgessünk erről, hanem meg is osszuk a beszélgetést másokkal. Egyértelmű volt, hogy vele és Sarkadi Gabival össze kell jönnünk. Mindhárman elszánt túlélők vagyunk, egy nagyon nehéz időszakon túl, és segíteni akarunk másokank. Azóta időről időre együtt dolgozunk Strokeinfó-s projekteken.

Pásztor Zsola és családja később csatlakozott a ‘túlélő csapathoz’. Még mélyebbről indult mint mi, mégis rendkívül pozitívan áll a gyógyuláshoz a szüleivel együtt. A hozzáállásuknak, fáradhatatlan munkájuknak köszönhetően Zsola ma teljes életet él, és ő is másokat inspirál. Nem lehet őt egy emberként kezelni, ami a felépülést illeti, hiszen ez az ő esetükben is – úgy mint általában – csapatmunka.

Büszkék vagyunk rá, hogy ismerjük egymást, és együtt adhatjuk át az üzenetet: NE ADD FEL!

Ez úgy igaz a stroke-ra, mint bármilyen más betegségre ill. nehéz élethelyzetre. Mi vagyunk az élő példák, hogy a legrosszabb perióduson is túl lehet jutni. Ki kell tartani és küzdeni kell!

A stroke-ot nem tudtuk kivédeni, és ma már tudjuk, illúzió is lenne azt hinni, hogy ki lehet. Ez nekünk ‘elő volt írva’, hogy irányba állítson miket, hogy megmutassa, milyen erősek is vagyunk valójában, és hogy mivel kell foglalkoznunk a jövőben. Szintet ugrottunk az önismeret területén, és motiválhatunk másokat is.

Nem csak ennyien vagyunk, de csak a mi hangunkat hallják meg, mert mi felépültünk, vagy jó úton haladunk efelé. A Stroke csoportunk ma már 2265 tagot számlál, őket is mi képviseljük, leszűrve a tapasztalataikat, tolmácsolva a véleményüket. Ez az interjú nekik is, róluk is szól.

De mitől is alakul ki a stroke?

Számtalan fizkai oka lehet, ezeket rendszeresen olvashatjuk is, erre a mi kis csapatunk jócskán rácáfol. Idős kor? Mindannyian fiatalok vagyunk. Egészségtelen életmód? Ketten sportolók. Nem lehet tudni, kiket céloz meg ez a néma gyilkosként is aposztrofált betegség. Azt szoktuk mondogatni egymás között, hogy a mai, XXI. századi ember általános életmódja válthatja ki. Vegyszerrel teletömve minden élemiszer, szépítőszer, tisztítószer, amelyek hosszútávú egészségkárosító hatásait az azbeszt hatásaihoz hasonlóan nem ismerjük. Rohanás, aggódás, túlagyalás, stressz napi szinten. Rejtett hajlam a bizonyos betegségekre, melyeket ez a mi életformánk, mindenki életformája előhozhat.

Kivédeni nem lehet, de arra van ráhatásunk, hogy mit kezdünk vele. Mi megfordítottuk a helyzetet, és az áldozat szerepből kilépve nem csak a saját állapotunkon javítottunk, hanem másokén is igyekszünk. Ma jobban kell a segítő kéz, a közösség-élmény, mint bármikor! Hogy érezzék, az emberek, hogy nincsenek egyedül a bajban (sem). Tehát mi a stroke-ra lehetőségként tekintünk. Második lehetőség az élettől, amit jól kell használnunk.

Kényszerűen behúztuk a kéziféket. Megtanultunk magunkkal foglakozni testileg és lelkileg. És a tapasztalatainkat most már mások szolgálatába állítjuk, akiknek szükségük van rá, mert amikor mi lettünk betegek, nekünk is jólesett volna pár segítő kéz.

Az üzenet tehát: Nem szabad feladni és nem vagytok egyedül! Mindenhonnan van kiút, a halál torkából is.