Thursday , 28 March 2024
Home » Arab » Miért éppen Tunézia? – 3/1. rész

Miért éppen Tunézia? – 3/1. rész

Napra pontosan nem tudom, kb. 3 éve jött ez nálam szinte a semmiből. Mára már úgy érzem, az életem minden eseménye ebbe az irányba (és ehhez fiúhoz) terelt. Hosszú és göröngyös volt az út idáig is, és az lesz mindig is, de engem nagyon boldoggá tesz, hogy pont ezt az országot, és ezt a srácot szerethetem, és ha az egyiket esetleg el is kell engednem az életemből valaha is, akkor is boldog leszek.

Amikor megismerkedtünk, már ismertem valamelyest az országát. De azelőtt én is csak a sztereotípiákból. Tunézia, a homok, a tengerpartok, a tevék, és az olcsó last-minute nyaralások hazája. Ahol arabok laknak, akik természetesen azért verik a feleségüket, nehogy baj legyen. Hamar rájöttem azonban, hogy ennél sokkal több Tunézia, és minél többet tudtam meg, annál többet akartam. Elkapott a gépszíj, mert a negatívumokkal együtt is nagyon tetszettek a dolgok, amiket megtudtam.

Először is, hogy Tunézia a világ egyik legnagyobb oliva olaj, és oliva bogyó, tonhal, datolya, és harissa (az egyik nemzeti ételük, csípős paprika paszta, fokhagymával,és fűszerekkel összedarálva) exportőre, és hogy ők az első és egyetlen arab ország, ahol törvényileg egynejűség van.

 

522274_4820083103153_1137744702_n.jpg

A híres Café des Délices kávézó Sidi bou Said-ban

 

Akik tőlünk nyugatabbra élnek, azok szerint Tunézia 50 évvel van lemaradva, mi is elmaradunk a nyugattól vagy egy húszassal, tehát hozzánk képest kb. 30 évet számolhatunk mínuszban. Nagyon színes ország, annak ellenére, hogy 98 %-ban muszlimok/arabok lakják. Ugyanis keveredik a régi az újjal, a legutóbbi divat szerint öltözött fiatalok mellett gyakran láthatunk elkendőzött matrónákat. Míg a nagyobb városokból egyre nőnek ki a high-tech épületek, addig a városkép omladozó, régi épületektől lesz színes. Az ízek és illatok forgatagában és a barátságos, közvetlen emberek közt nem tudod rosszul érezni magad.

Imádom, hogy ha 2 random tunéziai találkozik, 5 perc múlva barátok lesznek. Az emberek mindenhol csivitelnek egymással, az idegenek is. A fűszeres, az étterem, ahol megy az aktuális meccs, vagy a tömegközlekedési eszköz mind a világ dolgainak megtárgyalására alkalmas helyek. És az a hangerő 🙂 A mai napig is furcsa, hogy folyton túlkiabálják a másikat, és azt hiszed, veszekszenek, pedig ők így beszélgetnek. Szegények a helyiek, de valahogy mégis mindenük megvan, kézen-közön kölcsön járnak a ruhák, ha valakinek pl. nincs mit felvennie egy alkalomra. Addig mutyiznak, amíg a szomszéd apjának az unokatestvére kölcsön nem ad egy ruhát, amire épp szükség van. Ommi (anya) ha mást nem, fillérekből kihozható kuszkusz-szal és hozzá való paradicsomszószban főtt hússal, és zöldségekkel lakatja jól a családot. Soha nem marad éhes száj, vagy ruhátlan gyerek. Szegények, és boldogok, van, mit tanulni tőlük, mi bezzeg folyton rinyálunk, pedig minden csak viszonyítás kérdése.

A tunéziai ételek általában véve egészségesebbek, mert olivaolajjal főznek, csak sovány húsokat esznek, és az is halal (=megengedett, az állatot rendesen kivéreztetik, és elmondanak egy imát, amikor leölik). Sokkal több gyümölcsöt, zöldséget, halat, magvakat fogyasztanak, mint mi. Viszont klasszisokkal több kenyeret (és lisztes dolgokat) esznek, mert bagettet (francia hosszú kenyeret) használnak evőeszközként, 80 %-ban mindent azzal mártogatnak.

 

557658_3668055903193_1250719504_n.jpg

Fűszeres

Emellett nagyon szeretnek családban élni, a gyerekeket Isten ajándékának tartják, és annyit csinálnak belőlük, amennyit csak el tudnak tartani :). A fiatal lányok legnagyobb álma, és legfőbb célja az előnyös férjhez menés. A fiúk hosszú éveket is hajlandóak várni, amíg egy “feleségnek való” asszonyt találnak, és addig dolgoznak, amíg lesz pénzük a kelengyére (mert ott ez a fiúk dolga). A válás ott nem túl gyakori, egyrészt, mert még mindig szégyennek számít, másrészt mert Allah/Isten akaratának tartják, hogy e mellé a bizonyos ember mellé lettek rendelve, és elromlanak a dolgok kettőjük között, akkor azt azokat igyekeznek kijavítani.

Meg kell említenem, hogy Tunéziában, és az arab világban általában megengedett, hogy a fiúk elvegyék feleségül a távoli unokatestvéreiket. Ez egy beporosodott szokás, úgy, mint az előre elrendezett házasság, ami a családi vagyon egyben tartása, és a vérvonal fennmaradása érdekében maradt fenn, és néha sajnos még ma is alkalmazzák. Segít megérteni a dolgot, hogy csak olyan lány lehet az illető, akivel nem együtt nőttek fel, tehát teljesen idegen, és általában csak szegről-végről rokon.

A férfiak naphosszat ülnek a műanyag kerti székeken a nem koedukált kávézókban (de sok koedukált is van), és chicha-t [sisa], azaz vízipipát szívnak, és hozzá erős arab kávét, vagy fenyőmaggal megszórt édes mentateát szürcsölnek. Olyan nincs, hogy kocsma. Egyes közértekben lehet kapni alkoholos italokat, de azokat is papírzacskóban dugdossák, mint az amerikai filmekben 🙂

 

Miss Tunisia, 1956.jpg

Miss Tunézia, 1956

folyt. köv.

 

2. rész: http://eniways.com/miert-eppen-tunezia-32-resz/

3. rész: http://eniways.com/miert-eppen-tunezia-33-resz/

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

Kedvenc arab/muszlim témájú filmjeim

AZ ARABOK. Szeretjük egy kalap alá venni a keleti embereket, de valójában a világon mindenhol ...