Tuesday , 3 December 2024
Home » Else » Filózgatok #10 – Én vagyok a felelős!

Filózgatok #10 – Én vagyok a felelős!

Az emberi természet olyan, hogy valakit mindig hibáztatni akar.

 

Egy parkban olyan akadályt állítottak a járókelőknek, amiben eleshetnek, de nem látták. Rejtett kamerával figyelték a reakcióikat. Ahogy megbotlottak, körül néztek, kit lehetne hibáztatni a dologért, de nem találtak senkit, és így hát megrázták magukat, és továbbmentek.

 

Ha senki nem figyel, magunkat tesszük felelőssé, legalább a helyzet megváltoztatásáért. Ez jelenti azt, hogy felnőttünk. Hogy vállaljuk a felelősséget az életünk történéseiért, és nem mindig valaki mást hibáztatunk, és valaki mástól várjuk a megoldást. Mi magyarok fokozottan olyanok vagyunk, hogy mivel ritkán voltunk igazán független nép, valamilyen cártól, császártól, vagy elvtárstól vártuk, hogy kontrollálja az életünket. Mai világunkra levetítve az orvosoktól, a főnökeinktől, a politikusoktól, a tanárainktól várjuk a megoldást. Ők meg a saját feletteseiktől. Leszoktattak minket az öngondoskodásról, így a felelősségvállalásról is, ami a saját életünket illeti. És ezzel egyben az irányítást is kivettük a kezünkből, olyanok lettünk, mint a madárfióka a fészekben, csak tátja a csőrét, és várja, hogy valaki megetesse. Ha nem egy rajtunk kívül álló dolgot, vagy egy másik embert hibáztatunk teljes mértékben, hanem elismerjük a mi felelősségünket egy helyzetben, nem csak a haragunk hagy alább, hanem a megoldás kulcsa is a miénk lesz, visszakerül a gyeplő a kezünkbe.

Mert ha a mi kezünk is benne van, azt jelenti, hogy mi is tudjuk megoldani. Másokat nem változtathatunk meg erőszakkal, de saját magunkat, a hozzáállásunkat a dolgokhoz igen. Ez nagyon is hatalmunkban áll, és így fel is szabadítjuk magunkat a rabiga alól, hogy más emberek, vagy külső tényezők irányítják az életünket.

Én abban hiszek, hogy van pár mérföldkő, amit el kell érnünk, de hogy milyen úton jutunk el oda az tőlünk függ. Olyan, mint egy videojáték, el kell érnünk az ellenőrzőpontokat, de hogy milyen bonyolult az út odáig, az csak az ügyességünktől, leleményességünktől függ. És amikor kiismertük a pálya sajátosságait, legközelebb már könnyebben megy. Persze a pályák nem egyformák. De a logikájuk kiismerhető.

Tehát ne keressünk mindig bűnbak fiút. Nem azt mondom, hogy egy helyzet mindig 100%-ig a mi HIBÁNK. Először is nem hiba, hanem lecke, amiből tanulni kell valamit. Másodszor pedig az élet nem egyszemélyes játék, nem mindig miénk a teljes felelősség, de a megoldás igen! Azáltal, hogy nem próbáljuk magunkról elhárítani a felelősséget, mintha teljes egészében más tehetne mindenről, hanem elismerjük a mi részünket, és ezt igyekszünk kijavítani, elvesszük a dolog élét, sokszor semmissé is tesszük azt.

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

2022 évzáró beszéd ajánlókkal

Gondoltam, írok egy évet összefoglaló posztot, miket tanultam, milyen hasznos dolgokat adnék át Nektek is. ...