Pride month van, vagyis a melegek elfogadásának, láthatóságának hónapja. De ez a cikk nem csak erről szól ám. Hanem egymás elfogadásáról általában. Melegestől, mindenestől. Mi kell ahhoz, hogy megértsek és elfogadjak másokat? És egyáltalán miért kéne ezt tennem?
If you’re an English speaker copy the link of the article and paste it to Google translate like so, it will translate the entire article:
Nem tetszik, ha valakik túl kövér, túl sovány, nem tetszik, ha nők vezető pozícióban vannak, vagy a férfimunkát is el tudják végezni, nem tetszik, hogy egyre több meleg vállalja fel önmagát, netán családot akar. Nem tetszik, hogy a férfiak végre dolgoznak a lelkükön, és a testükön nem, vagy nem annyit, és érzékenyek, nem akarják már a macsó image-t fenntartani. Ha segítenek a párjuknak, férfiatlanok. Nem tetszik, ha egy nő sminkeli magát, és nem tetszik, ha nem sminkeli magát, ha elfogadja, vagy neadjisten szereti is magát úgy, ahogy van, mert te nem tudod ezt megtenni. Nem jó semmi. Nem tetszik, ha sérült embereket kell nézni, mert zavarja a szemedet. Nem értesz egyet valakinek a vallásával, neked mást tanítottak, tehát az szükségszerűen téves/rossz. Nem értesz egyet valakinek a politikai nézeteivel/világnézetével, holott nem szükségszerűen hülye, csak más tapasztalatai voltak, más emberekkel beszélt, más dolgok voltak rá hatással, de valószínűleg ugyanúgy jót akar, mint te, csak másképp képzeli el a kivitelezést. A lista gyakorlatilag végtelen.
Neked jogod van nem egyetérteni, jogod van a saját véleményedhez, de már nincs jogod bántani ezeket az embereket, 2021 van, így maximum csak szóban, ezért is van, hogy akik annyira frusztráltak, az interneten ordítják ki magukból a nem tetszésüket. Persze nyilván addig, amíg ez téged közvetlenül nem bánt, veszélyes, vagy hátráltat, megkárosít téged, de az egy másik történet..
Mindenkinek joga van létezni, joga van a saját véleményéhez, és joga van ezt nyilvánosan tenni. Aki ezt nem tudja elfogadni, az csak a saját frusztrációját vetíti ki másokra, vagy a belé nevelt ‘normákat’ szajkózza vissza, nem is a saját véleményét. Mert nem csak az a jó. Nincs olyan, hogy abszolút igazság, csak nézőpontok vannak, mindenki kicsit vagy nagyon másképp látja ugyanazt a dolgot. A szüleid szintén ezt csinálták, és így tovább visszafelé. Ezért ha valami nagyon idegesít, érdemes magadnak feltenni a kérdést: miért idegesít ez engem ennyire? Ez kinek a véleménye? A társadalomé, a szüleimé, vagy tényleg az enyém? Van elég saját tapasztalatom a témában, vagy mások véleményére, és az olvasottakra hagyatkozom? Miért arra koncentrálunk, ami szétválaszt, és nem arra, ami egyesít?
Aki a XXI. században nem képes megértőnek, elfogadónak lenni, annak magával van baja. A saját világnézetében, önmagában nem biztos. Én ezért nem merek semmit 100%-ig állítani, tuti jön valaki, és bebizonyítja az ellenkezőjét. Nem kell egyetérteni! Ahhoz, hogy valakit hagyj élni, úgy, ahogy ő akar, ahhoz nem kell egyetértened vele, sőt.
A tolerancia legmagasabb formája, ha valakit úgy hagysz élni, netán támogatsz is, hogy önmaga legyen, és ő is boldoguljon, ne kelljen szarul éreznie magát amiatt, amit gondol, hogy nem is értesz egyet vele. Ha te elvárod, hogy ne ítéljenek el ezért, vagy azért, akkor ezt neked is biztosítanod kell. Ha meg annyira idegesít, hogy tűrhetetlen számodra, simán tovább görgetsz, vagy a beszélgetésben kitérsz a konfrontáció elöl és témát váltasz, nem magyarázkodsz. Ha jól megmondod a magadét, az nem fogja a másik embert megtanítani semmire, maximum arra, hogy hülye vagy, és nem érdemes veled vitatkozni. Úgyhogy ne ragaszkodj annyira a dogmáidhoz, még a végén lehet, hogy az a hülyeség.
Persze beszélgetni lehet. Értelmesen vitázni, ütköztetni az álláspontokat és őszinte kíváncsisággal tanulni egymástól, megismerni a másik véleményét. Na de legyetek őszinték: kinek van erre ideje meg energiája manapság? Mikor láttatok ilyet vagy vettetek részt ilyen beszélgetésben? Hát nem egyszerűbb odamenni (virtuálisan naná) és jól kiosztani az illetőt? Megmondani neki a ‘tutit’, amit mi is valószínűleg csak olvastunk/hallottunk valahol? Pedig elég rég megmondták már nekünk, hogy ne ítélkezzünk:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:1–5)
Ez nekem marha nehéz ám. Azért merek írni róla, mert átmentem sok fázison, mire ide eljutottam. Ezért vannak barátaim a legkülönbözőbb háttérrel, nem csak egyfajta emberek. Ezért nem törlök barátokat, ha nem értenek egyet velem. Lehet, hogy a saját lelki békém érdekében kikövetem őket 😀 De attól, még nem tagadom le, hogy ismerem őket, mert többek között önmagam korábbi verzióira emlékeztetnek, amikor lehet, hogy még egyetértettem velük. Nekem is egy csomót kellett tanulnom magamról, olvasni egy csomó mindenről, új embereket megismerni, meg személyesen tapasztalni dolgokat, ahhoz, hogy változzon a véleményem.
Tehát ebben a hónapban, ami az elfogadásról szól, csak annyit kérek, hogy saját magadat is kérdőjelezd meg. Ez kinek a véleménye? Nekem ezzel tényleg bajom van? Miért? És ha a válaszok nem tetszenek, olvass, kérdezz! Okosítsd magad a témákban, amik idegesítenek, szélesítsd a látókörödet, beszélj érintettekkel, akiknek nagyobb rálátásuk van a dolgokra.
A VÉLEMÉNY a legalacsonyabb formája az emberi tudásnak. Nem kíván sem leinformálhatóságot, sem megértést. A legmagasabb formája pedig az EMPÁTIA, mert ahhoz az kell, hogy felfüggesszük az egonkat és a másik világában is éljünk.
Tetszett a cikk?
Köszönöm a figyelmedet, további tartalmakért kövesd az Eniways facebook oldalát.
Tarot kártya olvasással kapcsolatban is ott tudsz keresni.
Támogasd a munkámat Patreon-on lehetőséged szerint, ha több ilyet is olvasnál.
Facebook Comments