3. – Itthon

Most itthon vagyok, és már önálló vagyok, ha nagyon nehéz is, de sok mindenben, a kórházakban pl. végig fürdetni kellett stb. Most úgy állok, hogy azt hittem, régebben volt szükségem türelemre, – ami sosem volt – pedig most van igazán. Mert épp hogy csak talpon vagyok. Még hosszú az út, és nagyon kitartónak kell lenni, addig keresek valami hobbit, amihez nem kell kézügyesség (hehe) és próbálom lefoglalni magam a napi többszöri edzés mellett. Nekem ugye elég összetett a bajom a kezem, meg a lábam is érintett úgy, ahogy van. Nem is gondolnád milyen egyszerű dolgok problémát okoznak. Van pár terület, amire külön is figyelni kell, mert még nem jött helyre és van, ami egyszerű edzéssel helyrejön majd. A bal kezem mindent megtanult, ami az élethez kell, és keveset használom a jobbat, még ha mindenben segít is. Nem akartam bal kezes lenni, úgyhogy jó lesz, ha visszaszokom 🙂 Az életterem folyamatosan bővül, de még így is a házra korlátozódik.

Miután hazajöttem, elkezdtem bújni az internetet ezután a betegség után, megtudtam, hogy ahány ember van, annyiféle eset van,és annyiféle sérülés, attól függően hogy az agy mely területe sérül,  de ez az idősek betegsége. Sok tünetet, és maradványbetegséget nem produkáltam, de így is van bőven min dolgozni. A legfontosabb mégis az, hogy még így is nagyon szerencsés vagyok, mert sokkal rosszabb is lehetne. Megtudtam, kik állnak mellettem a bajban is, és ez jelentős könnyítés a jövőre nézve.

És most a köszönetek: Most azt fogják mondani, hogy én is megtettem volna (naná), de köszönet a húgomnak és anyukámnak, amit már tett és amit még tenni fog, nagyon szeretem őket, az összes gyógytornászomnak, csodás munkát végezek, azoknak a nővéreknek, és orvosoknak, akik a túlélést elősegítették, a nagyszerű páromnak, aki végig velem volt, ha még messziről is, és aki most is google fordítóval olvassa ezt a blogot 😀 Az elrettentő példáknak (beleértve a régi önmagamat is) akik megpróbáltak visszahúzni, de még nekik sem ment. A jó példáknak, akik megmutatták, hogy nekik is ment ez az összetett szenvedés, és nem lehetetlen kijönni belőle. És természetesen mindenkinek, aki meglátogatott, és ezzel tartotta bennem a lelket, rengeteget jelentett!
Én már többet nem nézek hátra, elég volt, és hasztalan is, a régi énemet eltemettem ugyan, de a hamvaiból egy még jobb született, és most épp haditervet készít a jövőre, bevette azt a bizonyos kapszulát, és még annyira se érdekli semmi és senki, mint előtte.

Sok minden nem kerül ide, csak az ami fontos, és amire emlékezni akarok. Legközelebb már csak a fejlődésemről számolok be, jók legyetek!

Bővebben olvashatsz a témában a stroke-kal foglalkozó blogomon: http://strokeomvolt.blog.hu