Gabi megkért, hogy vegyek részt vele egy, a Táncsics Mihály Művelődési házban megtartott egészségnapon, mint kuratóriumi tag. Általánosságban jó tanácsokkal láttuk el az embereket a stroke megelőzésével, gyógyításával kapcsolatban. Így volt igazán hiteles, hogy mindketten érintettek vagyunk. A rendezvényre eljött az egyik volt nővér, a rehab-ról, ahol feküdtem, és néhol ő is bekapcsolódott a tanácsadásba.
Azoknak, akik nem voltak jelen, elmondom, hogy nagyjából mik voltak a tanácsok:
Gabi jártasabb a téma lelki megközelítésében, én pedig a testiben. Ő leginkább olyan tanácsokat adott, amik a stressz kezeléséhez kapcsolódnak. Elmondta, hogy olyan ember nincs, aki ne stresszelne, csak az a nem mindegy, hogy ezt hogyan reagáljuk le. Mert tudatos gyakorlással elérhető az, hogy egy adott helyzeten ne húzzuk fel magunkat, hanem “szúszá”, és tegyünk rá. Mindig lesznek az életünkben stresszes helyzetek, amiket jórészt aggódással sem tudunk megoldani. Akkor minek idegeskedni rajtunk? Csak megmérgezzük vele a mát, és az örömet, amit adhat.
Az én részem a fizikai tanácsadás volt, és mivel nem volt stoke-osunk, akinek a felépülésben segíteni kellett volna, inkább a megelőzésre, ezen belül is a természetes dolgokra került a hangsúly. Elmondtuk pl., hogy a fokhagyma természetes koleszterin, és vérnyomás csökkentő. Ha valaki nem szereti megenni, akkor 4-be vágva reggelente vízzel kell bevenni, és ugyanazt a hatást érjük el vele. Vagy azt, hogy 1 joghurtba reszelve a zeller zöld részét immunerősítőként hat, kalcium, magnézium, és flavonoid forrás. De így járhatunk el bármivel, amit amúgy nem ennénk meg, de egészséges. A magnézium szedést is javasolta Gabi (én már szedem), mert a stroke-osoknak különösen ajánlott , hiszen karban tartja az idegrendszert, az immunrendszert, és a csontokat. A multivitaminok szedése egyébként is javallott, hiszen a szervezetünk le van gyengülve, valamivel fel kell turbóznunk, hogy rendesen működjön.
Ide jegyzem meg zárójelben, hogy a sejtjeink tudományosan bizonyíthatóan időről időre teljesen kicserélődnek, tehát egészségesek lépnek a helyükbe, tartsuk is őket úgy, mert ha a “rossz” viselkedést tanulják meg, akkor nem is fognak megfelelően működni.
Ha már ott voltunk, mindannyian megvizsgáltattuk magunkat azoknál az asztaloknál, ahol számunkra érdekes vizsgálatot végeztek. Nekem pl. 150%-os lett az eredményem a csontsűrűség vizsgálaton 🙂 . A koleszterin szintem 4,2 ami teljesen normális (gondolom, egyrészt a gyógyszernek köszönhetően). És beszéltem egy tapasztalt gyógytornásszal is, aki speciális gyakorlatokat mutatott stroke-osoknak, miután elmondtam neki, hogy mi nem megy még.
Elmondta, hogy minden agyban dől el, tehát mindent csak akarni kell, és sikerülni fog, csak idő és gyakorlás kérdése. Helyreállította a megtépázott önbecsülésemet, amit az utóbbi időben leromboltak a negatív hozzáállásukkal “hozzáértő” emberek.
A bokámra, ami alig mozog, azt mondta, hogy mivel a peroneus izomcsoport (1. képen) nem elég erős, ezért a lábszár külső oldala helyett az erősebb, belső oldal mozgatja a lábfejet és a lábujjakat, ezért kelt olyan érzetet, mintha a lábfejem befelé lenne fordulva; holott ez attól van, hogy a lábszár külső felén lévő izmok gyengék ahhoz, hogy felhúzzák a lábfej külső részét. Ezeket kell erőltetni, méghozzá úgy, – amire anyu magáról rájött, hónapokkal ezelőtt, csak akkor még nem volt elég erős a kezem, hogy szorítani tudjak – hogy egy szélesebb segédeszközt (mondjuk egy rossz táska levágott fülét) a talp alá kell tenni, miközben 2 kézzel fogjuk a 2 végét, na de nem erőszakkal felhúzzuk, hanem csak segítünk vele; miközben arra koncentrálunk, kvázi parancsot adunk az agyunkkal a peroneus izmoknak, hogy mozduljanak meg, húzódjanak fel. És sikerült! Még ha 2-3 után ki is fáradtam, és nehéz is volt, mert a nagy koncentrálásba még bele is szédültem, sikerült! Úgyhogy ezt beiktatom a napi edzéstervbe. Különben már nagyon régóta probléma ez nálam, hallottam, hogy peroneus, meg kaszáló járásnak nevezik azt, ahogy megyek; az első gyógytornászom említette először, azért is kell nekem peroneus emelő, vagyis az a lábtartó eszköz, amiről írtam már. Ez kényszeríti a lábat a helyes(ebb) tartásra. Ez a gyógytornász is jókat mondott róla, hogy volt egy kiállításon, ahol dicsérték, mint hatásos, modern eszközt. Úgyhogy most, hogy visszatért a cipős idő, megint hordom. Már sokkal jobb benne az egyensúlyom, és nem fájdalmas a viselése. De minden más ilyen jellegű segédeszköz is megteszi (pl. J-SpD, ami ellen én nagyon tiltakoztam a kórházban, mert hogy “ellustul” tőle a láb, ezért nem is lett, noha akartak adni), ami a bokát hivatott tartani. Ehelyett az első segédeszköz, amit használtam, ez a peroneus emelő volt (középső kép), amin a talp alatt is volt egy műanyag merevítés. Szóval ez is jó arra, hogy a lábat kényszerítse arra, hogy “felhúzódjon”.
A peroneus izmok a lábszár és a lábfej külső felén helyezkednek el.
A készülék a plantárflexio (a lábfej és lábujjak kóros lefelé hajlása) megakadályozását szolgálja.
A kevlar-műanyag keverékből készült "Blue Rocker" olyan , mintha fémből lenne, és egy kifejezetten drága segédeszköz, érdemes felíratni.
A kilazult térdszalagjaimra (mert amikor behajlítom a térdem, ráesek, mint egy rongybaba, és nagyon kell figyelnem, hogy ez ne látszódjon) azt mondta, hogy ahogy a combomban lévő izmok még erősebbek lesznek (már régóta erősítem őket, csak nem 5 perc alatt megy) elég erősek lesznek, hogy elbírják a súlyomat, tehát a térdemet is. Annak idején erre az első gyógytornászom azt a tanácsot adta, hogy az ágyon hason fekve próbáljam meg “fenéken rúgni” magam. Az, aki pedig házhoz járt, azt mondta, hogy a 2 kezemmel fogjam meg az ajtó 2 kilincsét, és úgy menjek minél mélyebbre, de nem kell leguggolni. A callanetics oktatóm szerint pedig meg kell egy korlátba kapaszkodni, lábujjhegyre állni úgy, hogy a 2 sarkunk összeérjen, és a medencét előretolva (feszítés-billentés) egyre lejjebb menni (3x), majd föl, ugyanúgy 3 lépésben. Amikor megtartjuk a mozdulatot pár másodpercig, akkor ki lehet engedni a medence tartást. Ezek természetesen ismételve hatásosak.
A kezemre (hogy még lassabb, és hogy még mindig alig mennek a finom mozgások) azt mondta, hogy ne aggódjak, úgyis a hüvelyujj funkciója tér vissza legkésőbb, és részben ezért nem mennek. Figyeljem a másik kezemet, hogy az hogyan csinálja a dolgokat, hogyan ráncolódik a bőr rajta, szóval a legapróbb részletekig, és így tudni fogom, mikor csinálom jól. Ez pont a hüvelykujjak szembefordításának gyakorlása volt, de az elv minden ujjra vonatkozik. Ő is azt mondta, amit az akupunktúrás szakember, aki jár hozzám; és az ergoterapeuta (kéztornász), hogy masszírozzam a kezem folyamatosan (az elejétől fogva ezt csináltam, tüskés labdával és a másik kezemmel masszíroztam a jobb kezem és a karom, amikor még le volt bénulva, ezzel is igyekeztem fokozni benne a keringést, és beindítani a mozgást). Amiket a különböző szakemberek elmondása alapján sikerült összeraknom (beleértve őt is, akivel most beszéltem) az, hogy folyamatosan kell masszírozni a tenyeret, és az ujjpecek közti lágy részeket. A tenyéren a párnákat, mert ott erednek az ujjakat mozgató izmok. És mivel régen talpmasszőz voltam, tudom, hogy a tenyér (és a fül) ugyanúgy leképezi a testet, és annak reflex pontjait, mint a talp. Tehát mindenképpen jót tesz a masszázs. (az agy területe egyébként az ujjak hegyén található talpon is)
Íme a képek a rendezvényről:
A Cserpes sajtműhely is kivonult
Reform ételek a Sodexho jóvoltából
Facebook Comments