Nekem néhány évvel ezelőttig az volt a véleményem róla, hogy ami szép, azt ki kell tenni a kirakatba. De paradox módon zavart, ha a férfiak nézték. Azt hittem, csak ez szép rajtam a szememen kívül, amíg jött egy nagyon különleges valaki, aki be nem bizonyította nekem az ellenkezőjét.
Aki mindent imád rajtam, és nem gondolja, hogy csak a melleim szépek. Végső soron logikusan arra a következtetésre jutottam, hogy a mély dekoltázs önbizalomhiány szülte dolog, amiért nem tartjuk magunkat máshol is elég szépnek. És önmagunk meg nem becsülése, mert ugye az olcsó árut hamar megveszik. Valamint megfelelési kényszer is, mert a társadalmunk azt sugallja, hogy minél többet mutatsz magadból, annál csinosabb vagy.
A férfiaknak genetikailag be van kódolva, hogy bámulják, ami ki van rakva. Nem az ő feladatuk, hogy emiatt bűntudatot érezzenek, hanem a miénk, hogy ne adjunk rá okot. Felesleges ez a duma, hogy itt fent vannak a szemeim, oda nézz! Úgysem oda fog fókuszálni. Ha azt várjuk, hogy a férfiak tiszteljenek, úgy is kell viselkedni, ki kell vívni. Mióta nem hordok semmi dekoltáltat, soha nem bámulják a férfiak a melleimet, jókat tudok velük dumálni, anélkül, hogy zavarban lennének. A nőket amúgy is szeretik szexuális tárgynak tekinteni, legalább ne adjuk alájuk a lovat, ne adjunk rá okot.
Én már tudom, hogy e nélkül is lehetek szép, valaki számára akinek fontos a véleménye. És nem érdemtelen, nyálcsorgatók számára, akiké nem is számított soha. És végül ott vagyok én. Nekem mi a fontos? Nekem a tetszeni akarásnál már fontosabb, hogy a férfiak egyenrangú félként kezeljenek.
Ti mit gondoltok erről?
Facebook Comments