Miért kellett nekem arab fiú?

Hogy előre lelőjem a poént – nekem nem kellett kifejezetten arab. Minden nő, aki arab/muszlim fiúval, férfival kezd, más-más okból teszi ezt. Ki azért, mert az arab fiúk általában véve még tudnak udvarolni, vagy azért, mert forró vérűek, vagy mert jól néznek ki, vagy mert gazdagok (egyes országokból való fiúk), vagy tanultak, a lista hosszú. Nekem soha életemben nem volt még külföldi barátom, nem hogy arab. Nem lehet azt mondani, hogy az arab férfiak tetszettek, vagy hogy erre a típusra lettem volna rákattanva. De azt készséggel elismerem, hogy a mediterrán típusú (olasz, spanyol, görög, stb.) férfiak tetszenek leginkább. Göndör, sötét haj, kreol bőr, húsos száj, nagy, kerek, kiskutya szemek. Aki úgy néz ki, mint egy férfi, a mai elpuhult, seszínű férfiúcskák, meg a nőgyalázó függetlenségükhöz ragaszkodó kanok nekem nem jönnek be.

Azt is vallottam viszont, hogy a kinézet csak másodlagos, és olyan fiúkkal jártam, akik nem a külsejükkel fogtak meg. Aztán, ahogy múltak az évek, megengedtem magamnak, hogy olyan fiúval jöjjek össze, aki külsőre is vonz. Ehhez az is hozzájárult, hogy nálam pont fordítva működött a sztereotípia, olyan fiúk aláztak, bántottak meg, akiknek annak ellenére is esélyt adtam, hogy a külsejük ezt nem indokolta. Szinte kikövetkeztethető tehát, hogy ezúttal olyan fiú kapta meg a lehetőséget, aki külsőre is nagyon tetszik. Sokat dolgoztam magamon, amíg elhittem, hogy megérdemlek egy ilyen srácot. Na nem azért, mert csúnya vagyok, csak én sem szeretem, ha a külsőm alapján ítélnek meg, hát én sem tettem.

Nem sikerült ugyan elsőre kifogni az aranyhalat, ezt elmondom. Nem szégyellem, mert nincs mit. Néhány sikertelen udvarlás, és kamus pasi kivételével majdnem 4 évig nem volt senkim, mert én így döntöttem. Látni akartam, hogy meg tudok-e állni a saját lábamon, és esélyt akartam adni magamnak arra, hogy olyan fiút találjak, aki megfelel az igényeimnek. Soká tartott, de ezúttal nem akartam megalkudni, és így visszanézve bátor dolog volt, és végül is mindkettő sikerült.

 

 

Mielőtt kombinálni kezdenétek, leírom, mik voltak azok az értékes tulajdonságok, amiket kerestem egy fiúban:

– Akarjon családot alapítani, és ezt velem akarja

– Én legyek az első, és legfontosabb az életében

– Lelkileg is kerüljön közel hozzám

– Érdekeljék a hobbijaim, és támogasson a gyakorlásukban

– Nem attól érzi magát férfinak, ha engem lelkileg lenyom

– Engem szeret, és nem a képet, amit elképzel a számára tökéletes nőről

– Feltételek, és elvárások nélkül tud szeretni

– Legyen céltudatos, és küzdjön azért, amit el akar(unk) érni

– Elvisel, akkor is, amikor elviselhetetlen vagyok

– Ne féljen az elköteleződéstől

– Legyen szenvedélyes, ne hal vérű

– Legyen ízlése, és modora, mert ezeket nem lehet megvenni

– Jóindulatú, és segítőkész legyen

 

Minden más, beleértve az anyagiakat is, mellékes volt. Olyan külső körülmény, amit meg lehet oldani. Miután évekig akartam egy ilyen fiút, végül megkaptam. Sokszor magam elé képzeltem őt, és a valóság végül jobb lett, mint az álmok. Olyan volt,mintha fejbe kólintottak volna, mindketten úgy érezzük, nem volt más választásunk, össze kellett kerülnünk. Valószínűleg meg kell tanulnunk dolgokat a másiktól, feladatunk van egymással. Neki is vannak rossz tulajdonságai, de ezeket tudom kezelni, és tolerálni. Eddig már több olyan nehézségen átmentünk, ami más párokat szétszedett volna, de mi még erősebbek lettünk, még összetartóbbak. A jövőbeni akadályokat biztos, hogy könnyebben vesszük majd, akármik is legyenek azok. A távkapcsolatban megedződik az ember. Ő ugyanis 2000 km-re él tőlem, legalábbis egyelőre. 2 éve csináljuk ezt, mert muszáj, de hamarosan véget vetünk neki.

 

 

A muszlimságával is meg kell tanulni együtt élni, akárki akármit mond. Egy arab/muszlim fiúnak vannak olyan dolgai, amit mi, a nyugati neveltetésünkkel soha nem fogunk megérteni. Ez fordítva is így van! Nagyon sok ilyen felállású vegyes kapcsolat fut végül zátonyra a sok kulturális különbség miatt. Nagyon kell szeretni egymást, és nagyon toleránsnak kell lenni, hogy ezeken átlendüljünk. A szerelem sok esetben elmúlik, és egy ilyen sok kompromisszumot követelő kapcsolatban nem is szokott elégnek bizonyulni. Ha az ember legalább minimálisan nem toleráns, érzelmi öngyilkosság muszlim fiúval kezdeni.

Aztán ott van a nyelvi különbség is. A legjobb tanács, amit valaha olvastam ezzel kapcsolatban az volt, hogy próbáljunk átlendülni azon, hogy soha nem fogunk egy nyelvet beszélni 100%-ban. Hiába tanulok én meg helyi (tunszi) nyelven, arabul, vagy franciául, és hiába tanul ő meg magyarul, vagy jobban angolul, mindig ott lesz, hogy nem tudunk egymásnak mindent elmagyarázni. Pl. ott vannak a versek, a közmondások, vagy a szóviccek, ezek csak az anyanyelveden viccesek. Úgyhogy ezt tudomásul vettük, van, amivel nem is próbálkozunk már, mert úgysem lehet úgy átadni.

Minden fiúnak, akinek nem voltam elég jó, vagy túl jó voltam üzenném, hogy nem az arabok f@rkáról van szó, részemről szó sincs arról, hogy nekem a magyar kolbász ne felelne meg. Ez volt a legdurvább, féltékeny szöveg, amit azért kaptam, mert arab fiút merészelek szeretni. Én ott találtam meg azt, amit itthon 10 évig kerestem. Ha nem tetszik ahogy élek, akkor kellett volna megfogni, amikor még lehetett. Mondanom sem kell, hogy én nem hiszek a “föld a földdel házasodjék” dologban. A XXI. században élünk, ma már nincsenek határok, sem fizikailag, sem átvitt értelemben.

Tehát egy mondatban annyi, hogy olyan értékeket találtam meg benne, amilyeneket itthon nem találtam. És ezekért hajlandó vagyok ingázni, anyagi áldozatot hozni, és sok kompromisszumot kötni. Az vesse rám az első követ, aki nem egy olyan embert szeretne maga mellé, akivel úgy vannak, mint a borsó, meg a héja 😉