A fogyókúra és én – 2/2. rész

Az 1. rész folytatása

Ez azért van így, mert nagyon okos emberek sok évtizeddel ezelőtt rájöttek, hogy abból nagyon jól jövedelmező üzletet lehet csinálni, ha a nők utálják, és csúnyának látják saját magukat. Hogy csak akkor szépek, ha kifestik az arcukat, drága parfümmel illatosítják magukat, a hajuk is mindig tökéletesen áll, a ruha rajtuk lehetőleg márkás, és mindenek előtt: SOVÁNYAK. Aki sovány, az automatikusan szép is. Pedig tudjuk, hogy nincs így. A szépség nem az alkaton múlik, hanem hogy ki milyen megnyerő, kivel milyen jó beszélgetni, kinek milyen a tekintete, egyszóval, ha meg tud fogni benne valami.

Valahogy éreztem, hogy sántít ez a szépségről alkotott kép, és egy idő után nem tudtam megállni, hogy szóvá ne tegyem. Az is szépség, amit a tv-ben, újságokban, reklámokban látunk, de az csak az egyik ága. Az, amilyen az átlagos világban, amelyben élünk, nagyon ritkán fordul elő. Pontosan arról van szó, hogy nehogy így elfogadd, netán szeresd magad. A diéta nem opció, hanem elvárás. Ha megpróbálod elfogadni az alkatodat, és nem utálod magad, akkor olyan vagy, mint egy idegesítő kis kinyomhatatlan pattanás. Megborítod a rendszert, amit már jól bejárattak az önmagukat utáló nők.

Mert kövérnek lenni bűnös dolog! És hogy mi a kövér? Bármennyi plusz kilóval lehetsz kövér, ez hálistennek már legalább megállapítása került. Akkor is szégyelld magad, ha 3 kg van rajtad, akkor is, ha 30. Már régóta a rendelkezésükre áll a BMI, vagyis a rendkívül tudományosnak hangzó testtömeg index kalkulátor, hogy megfelelőképpen elszégyelljük magunkat. Ez viszont nem veszi figyelembe az átörökölt, hajlamosító géneket, hogy hány éves a nő, hány gyereket szült, milyen betegség(ek)en ment át.

Néha szeretném egy átlagos férfi önbizalmát, aki sörhassal, megkopaszodva is szexinek tudja érezni magát. A férfiak nem agyalnak ezen ennyit, példát kell venni róluk. Élvezik az életet, és saját magukat. Örömet akarnak okozni a testüknek, akárhogy néz is ki. Mert ez nekik jár.

Visszakanyarodva hozzám, idő közben kiderült, hogy szinte semmilyen téren nem vagyok átlagos. Más téren is mindig kilógtam a sorból, miért pont az erről való gondolataim lennének sematikusak? Mint tudjátok, 2 éve stroke-ot (agyvérzést) kaptam, és ebből a betegségből nem szokás felépülni, nekem mégis majdnem teljesen sikerült. Ezt is annak tudom be, hogy eltér a gondolkodásmódom az átlagostól, és nem voltam hajlandó beleilleni szegény járásképtelen, béna, tolószékes szerepébe, aki mellé nyilván meg is hülyült.

Bár kissé unom, hogy időről időre be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok lusta, és nem zabálok álladó jelleggel, szerintem megcsináltam, amit szintén nem tudnak az emberek hova tenni. A stroke-ból való felépülés feltétele a napi (többszöri) torna, és az egészségesebb táplálkozás. Teljesen megváltoztattam az életmódomat, és mégsem lettem vékony. Én azt hittem, ez így lesz, mert a reklámok ezt ígérték. Ha sportolsz, és egészségesen eszel, akkor lefogysz. Nos mint kiderült, ez egy baromság. Ettől “csak” egészséges leszel. Ami önmagában nagyon szuper, de alig jár súlyvesztéssel, sőt, nekem az izmaimat kellett újraépíteni, így a testem mérete szinte ugyanaz maradt, csak átalakultam, sokkal energikusabb lettem. A jó minőségű ételek is megtették a hatásukat, nem éreztem, hogy kimerült vagyok, egyszóval magamnak tettem jót. DE fogyni csak akkor kezdtem, amikor betartottam azt az aranyszabályt, hogy kevesebb energiát vittem be, mint amennyit elégettem.

Így is csak formálódtam. “LE” nem fogytam. Most is vannak még engedékeny periódusaim, de most már mindig visszatérek az egészséges kajákhoz, és a mozgáshoz a végén, de azért, mert nekem esik jól, és nem azért, hogy lefogyjak. Felfogtam, hogy túl nagy árat kéne fizetnem érte, állandó éhséggel, az ételek ízéről való lemondással, és rossz kedvvel. És ez nekem nem éri meg. Én már tudom, hogy sokkal hajlamosabb vagyok a hízásra, mint mások, és ha úgy eszem, mint egy átlag ember, rajtam 3x annyira fog látszódni. És én ezt az egészségem miatt sem engedhetem már meg magamnak. Nyilván ebben sem reprezentálom nagy többséget, és sok a lusta, zabálós kövér nő. De én kivétel vagyok. És ezt eddig csak a közvetlen környezetem tudta, gondoltam, Veletek is megosztom.

Az én versenysúlyomtól egy átlag nő elborzadna, hogy úristen, ő soha ne legyen ennyi. De nem az a lényeg, hogy az ember jól érezze magát a saját testében? Nekem ez a lényeg. A férfiak ízlése pedig nem változik. A nagyon kövértől a nagyon soványig mindenféle női testre van igény, csak ha nem keltenénk bennük szégyenérzetet ezért, ez szembetűnőbb lenne.