Friday , 29 March 2024
Home » Else » Facebook tanfolyam 3. rész

Facebook tanfolyam 3. rész

A múltkori részben azt ígértem, elmondom, miben változott a facebook. Nem minden változás érint mindenkit, de egy nagyon. A facebook régen úgy működött, hogy olyan sorrendben mutatta a posztokat, ahogy azok felkerültek. De ma már egy bonyolult algoritmus számítja ki, hogy mit láss. A 300 legrelevánsabb posztot mutatja, és ebben már benne vannak az ismerőseid által megosztott dolgok, az oldalak posztja, amiket lájkoltál és a csoportok bejegyzései is, amikben tag vagy. Ebbe a 300-ba úgy kerülsz bele, hogy az ismerősöd lájkolja a bejegyzéseidet. Nekem is van olyan ismerősöm, akiről évek óta nem láttam a facebook-on, és tudom, hogy nem vagyok lekorlátozva nála, láthatnám, amiket kirak.

Ráadásul ha van fb oldalad, az összes oldal által megjelent poszt 3%-a kerül be az emberek hírfolyamába, ha esetleg sokan lájkolják, akkor több. Én ezért csináltam új fb fiókot, hogy hátha így majd több ismerőst látok, eleinte nem is lájkoltam semmilyen oldalt, nem is csatlakoztam semmilyen csoporthoz, hogy nehogy emiatt nem lássak érdekes dolgokat, pl. hogy valakinek gyereke született. De ez, mint kiderült, nem jött be, mert mindig ugyanazt a 20 embert láttam, akinek a bejegyzései lájkoltam az utóbbi időben, mindegy hány ismerősöm van. Ha valakiről szeretném tudni, mi történt vele, nincs más, csak hogy rámegyek az adatlapjára, és visszaolvasok, amíg van türelmem.

Úgyhogy ha valamit meg akarok osztani az ismerőseimmel, szinte fölösleges megosztani az üzenőfalon, mert azt 20, max, 30 ember fogja látni. Ha valamit valakivel közölni akarok, jobb, ha levelet írok neki. A facebook oldalak esetében az a lényeg, hogy fizess, akkor több ember látja a bejegyzést, így a magán bejegyzéseknek logikusan kevesebb felület jut. A facebook-on te a termék vagy, a felhasználók pedig a hirdetők, ezt ne felejtsük el. Már rég nem az a facebook, amire kitalálták, nem arra van, hogy azt lásd, ami érdekel, hanem azért, hogy azt lásd, amit valószínűsíthetően megveszel, vagy valaki fizetett azért, hogy lásd.

Konkrét konfliktusokról tudok, amikor az illető megsértődött a kérdésen, hogy mi van veled? A kérdező és a kérdezett ismerősök voltak a facebook-on, mégis alig láttak egymásról valamit. Így a válaszadó azt hitte, a kérdező “mindent” tud róla, hát hiszen ismerősök! Pedig nem. Konklúzió: ha tudni akarod, hogy van a régi ismerősöd, írj rá, és kérdezd meg!

A következő részben:

Hogyan tilthatom le az idegesítő játék felkéréseket, anélkül, hogy az illetőt letiltanám?
Smiley-k a facebook-on

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

Fogyás hamburgerrel Part 17 – Gyógyulásom + Szuper, alacsony kalóriás receptek

Több, mint 4 hónapja nem írtam semmit. Ilyenkor tudni lehet, hogy felgyülemlett bennem a mondanivaló, ...