Virágok a szemétdombon – avagy Tunézia nem való mindenknek

Az ilyesmit nem szokás reklámozni, mindig mindennek a szép oldalát szokás (be)mutatni, de én minden furcsaságával együtt szeretem Tunéziát. Hardcore Tunéziás vagyok, ahogy egy barátnőm mondta. Ez egy érzés, ami beszippant, ha félretesszük az ítélkezést, és csak élvezzük az ingereket.

Amit a turistáknak nem mutatnak meg, az az, hogy az ország valójában nagyon szegény. De mivel a fele tengerpart, a turizmus nagyon fontos bevételi forrás, a turista részeket rendben tartják. De beszéljünk most a nem turista részekről.

A 2011-es forradalom után (a nép elkergette a kizsákmányoló Ben Ali elnököt) a kormány is szétesett, és azóta csak rosszabbak lettek a dolgok. Ez főleg a közszolgáltatások hiányában mutatkozik meg. Így a kommunális szemét elszállítása is enyhén szólva akadozik. Mindenhol elszórva a szemét, mert egyszerűen nincs aki elvigye. Ehhez persze hozzátartozik, hogy nincs is rá igényük.

Ez persze nem mindenhol van így, inkább a városokban, ahol nem jár turista. Minél kevesebb ember él az adott területen, annál szebb a látvány. És attól is függ, hogy ahol járunk, éppen milyen a városvezetés, mennyire törődik a dologgal, és mennyire kényszeríti ki a szemét elszállítását. Évekig gondolkodtam az ebben rejlő üzleti lehetőség kiaknázásán, de a párom szerint – aki már csak tudja, hiszen ott él, egy különösen elhanyagolt városban – az emberek nem fizetnének a szemét elszállításáért, hiszen legtöbbjüknek még munkájuk sincs. Megszokták, hogy ez az állam feladata, és költsége. Ezért inkább beletörődtek, hogy (remélhetőleg csak egy ideig) akadozik a szolgáltatás. Azért én a barátomra büszke lehetek, soha nem dobja el a szemetet, mindig tele van vele a táskája. Ez mentalitás kérdése is, és az övé ebben is eltér az átlagemberekétől.

Most azt gondolod, de jó, hogy a mi népünk nem ilyen. Honnan tudod? Majd ha itt is leáll a szemétszállítás, megnézem én, hogy ki milyen igényes.

És itt elérkeztünk a “koszos arabok” , meg a “sivatagi c.” témához. Az európaiak, meg en bloc a nyugatiak előszeretettel ítélkeznek ezek fölött az emberek fölött, de nem tudnak róluk semmit a tv-ben látottakon kívül.

Én nem tudok az összes arabról nyilatkozni, csak a tunéziaiakról, közülük is csak egy rétegről, de az nagy tévedés, hogy koszosak lennének. Sok arab ország – mint tudjuk kifejezetten jómódú, Libanon, Marokkó, Jemen, stb. A tunéziai emberek önmagukra igényesek, tiszták is, még wc-zés után is megmosakodnak. Viszont ez a környezetükre valahogy nem terjed ki. Egyszerűen nem így szocializálódtak. Azt tanulták meg, hogy a közvetlen életterük legyen tiszta, és a többi mellékes. Pont fordítva, mint az egyes európaiak, akinek fontos, hogy a szomszédok lássák, hogy le van nyírva a fű, de adott esetben napokig nem váltanak ruhát (ezt konkrétan Angliában, és Írországban láttam, de biztos, hogy van még más példa is).

Hozzánk, rohanó, intézkedő nyugatiakhoz, magyarokhoz képest a mediterrán, Pató Pál uras életritmus időnként idegesítő. Muszáj sziesztázni, mert nyáron nagy a hőség nappal, csak este élednek fel. Így az éjszakai élet is dübörög. Na nem úgy, mint itt, sok férfi beül egy kávézóba (van férfi, és koedukált is), és megtárgyalják az élet dolgait. Mindeközben fújja a szél a szemétszagot, és tovább rohadnak az autóroncsok az utcák szélén (a vas itt, mint tudjuk, pont 0,0001 másodpercig lenne ott, ahova tették). Letojják, hogy ki nyávog. Itt kemény az élet, ha egy punci vagy, alul maradsz.

Látszólag nem törődnek a környezetszennyezéssel, meg ilyen úri huncutságokkal, mint pl. az utcasöprés, a kültéri kukák. Vagy wc-k, állattartás a szomszédban, szóval sok mindennel, ami nekünk már létszükséglet, vagy természetes, ők pedig furán néznek ránk ezekért. Kicsi az életterük, ezért látszólag nem zavarja őket, hogy mindenki belelát. A magánélet szentsége ott nem szentség. A fiatalok a házasságig a szülőkkel laknak, akkor is, ha megtehetik, hogy elköltözzenek. Itt a ” kirepülnek a gyerekek” című frázis egyszerűen nem létezik.

Tesznek a konvenciókra, mindenki papucsban megy mindenhova. Olyan nagy a munkanélküliség, hogy a férfiak – főleg este és éjjel – fürtökben lógnak a kávézókban. Szürcsölgetik az erős arab kávét, vagy az édes mentateát, és közben kibeszélik az élet nagy dolgait. De hogy esetleg összefognának, megtisztítanák az országot tengernyi szabadidejükben, azt nem. Ők úgy állnak a munkához, hogy más is hozzáférjen. A munkamoráljuk siralmas. Persze itt is sok a kivétel, aki szorgalmasan dolgozik, de ez a nagy átlag.

Ott mindenhol azt látom, hogy a dolgok csak a funkcionalitás miatt fontosak. Ha elkopnak, hát elkopnak. A tárgyakat tényleg csak használják, és nem villognak velük, nem vigyáznak rájuk. A házak nincsenek befejezve, mert akkor kevesebb a fizetendő adó. Egy barátnőm mondta, akinek oda valósi a férje, hogy tisztaság, rend van a házakban, de nekik más a fogalmuk ezekről a dolgokról. Ott nincs ez a szinte steril, makulátlan rend, legalábbis olyan nincs, amilyet mi megszoktunk. Porszívózás helyett sokan söprögetnek, és a régi típusú felmosófával mosnak fel. Vidéken pedig – bár ezt csak hallottam – van egy luk a falon, és egy ablaklehúzó szerű felmosófával kihúzzák a felmosóvizet a házból. Én ilyet soha nem láttam, de állítólag létezik.

A közösségi intézményekben pedig állítólag olyanok a mosdók, mint egy mexikói gengszterfilmben. Én ezt sem láttam élőben, valahogy még mindig olyan helyre sikerült bemenni, ahol egy átlag magyar plaza wc színvonal fogadott. De ezekkel együtt van pár dolog, ami nekem kifejezetten szimpatikus, holott a legtöbb nyugati embernek negatív hatással lenne a komfortérzetére. Ilyen pl. hogy – legalábbis az én családom – nem használ mikrohullámú sütőt, és nem azért, mert nincs rá pénzük, mert van. Hanem, mert tudják, milyen káros. A gyerekkorom jut eszembe, amikor még nekünk sem volt, és az ételeknek igazi ízük volt. Kicsit körülményesebb volt, de megoldottuk. Vagy hogy csupa természetes (étel) alapanyagot, tisztítószert használnak. A teát valódi teafűből főzik, egyszóval még IGAZI, természetesebb életet élnek.

Van alternatíva a nyugatiasabb életre, de arról tudják, hogy egészségtelen. Mi is kezdünk itt visszatérni a természetes élethez, de ilyen téren meg mi vagyunk elmaradva tőlük, mert tettünk egy pár évtizednyi kitérőt a vegykezelt, tartósítószerezett, adalékanyagoktól hemzsegő, feldolgozott, és génmódosított termékek világába. A műanyagok közé, egy művi élet felé. Ma meg már újra szappant főznek, adalékmentes kaját esznek, és bio zöldséget vesznek az emberek, ezzel is egy újabb iparágat teremtve, amin keresni lehet (a szépségipar, fogyókúra ipar, gyógyszeripar mellett pl.). Nem titok, hogy szerintem nagyon elcsúszott az értékrendünk, a ribanc kinézetű nőkért lelkesedünk, a köztudottan vízkőoldó hatású üdítőt isszuk, mert menő, benzinzabáló autókkal járunk, a lényeg, hogy minél drágább legyen, aztán pár év múlva lecseréljük. Ugyanúgy, mint a partnerünket is. Eldobható kultúra lettünk, semmink sem tartós és erős, még az emberi kapcsolataink sem.

Én ezeket a dolgokat már régen így látom, ezért is volt akkora felüdülés olyan helyet megismerni, ahol adott esetben kinevetik a “hasznos” nyugati vívmányokat, mint pl. a szolárium, vagy a kollagén injekció, a mirelit termékek, és a munkamánia. Ahol nem a LEG a cél. Hogy te legyél a legszebb, a te ételed legyen kész a leggyorsabban hogy te érj be a leghamarabb a munkahelyedre, hogy te légy a legsikeresebb az ismerőseid közül (és a siker fokmérője a pénz), és még sorolhatnám. Ott nyugis, mediterrán életritmusra találtam időtálló értékrenddel, mint a család fontossága, az, hogy jó legyen a kapcsolatunk a teremtővel, hogy segítsünk egymáson, és hogy hasznosan éjünk. Viszont megengedik maguknak, hogy élvezzék is azt, nem taposómalom az életük, és a pénzhez való viszonyuk is teljesen más, mint a miénk. Mindent megosztanak egymással, még ha kevés is van, és a világuk nem a pénztől, hanem az emberektől működik. Ezért van az is, hogy én még egy mosollyal, és barátságos viselkedéssel bármit elértem ott. Akár szebb árut kaptam, vagy előre engedtek a sorban, vagy a legutóbbi hazajutásom története pl. Az arab országok különböznek ebből a szempontból minél szegényebb egy ország, ez annál inkább észrevehető. Mert ahol kevés a pénz, ott megnő az emberi kapcsolatok értéke. És akkor háttérbe szorulnak a negatívumok.

Nézőpont kérdése, hogy európai szemmel nézzük-e az elénk táruló képet, vagy nyitott, pusztán EMBERI szemmel. Attól függ, mit akarunk látni. Azt, hogy szemét közt, siralmas látványt nyújtó utcakép tárul elénk, vagy hogy ezek az emberek testvérként bánnak egymással, hogy a vallásnak általánosságban még össze – és visszatartó ereje is van, és a család szent. Hogy barátságosak az emberek, és idegenek beszélgetnek az utcán, mintha ezer éves pajtik lennének. Azt, hogy még igazi emberi kapcsolatok, igazi ételek, maradandó dolgok vannak. Igen, én nagyon szeretek ott lenni, ez látszik. Minden hátrányával együtt a jó oldalak nyernek…

Néha azonban a szemétdombon nőnek a legszebb virágok. Én nagyon elfogult vagyok az enyéimmel, mert szerintem nagyon szépek mind, és sokra is vitték. Mintha nem is oda tartoznának, ahol élnek. És az én barátom számít mind közül a legeurópaiasabbnak. Vele együtt lett több öcsém, és húgom, unokatestvérem, akikre mind nagyon büszke vagyok. Van köztük rendőr, rohamrendőr, tűzoltó, divat blogger, sminkes, stb. ÉS mind diplomásak, akik még nem, azok majd azok lesznek, mert még túl fiatalok. Az apósom nyugdíjas mérnök, így az övék egy megbecsült család a városukban. Ők a kivételek, és a bizonyítékok, hogy máshogyan is lehet élni. Ahányszor ott vagyok, mindig nagy szeretettel fogadnak, és 2x annyi csomaggal jövök haza, mint amennyivel mentem.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itt ne lennének jó emberek, dehogy! Csak azt, hogy ott is vannak. És ha felszín alá nézünk, nagyon kellemes csalódás érhet minket.