Saturday , 21 December 2024
Home » Else » 134. – Liebster award, a bloggerek vándordíja

134. – Liebster award, a bloggerek vándordíja

Gábor “adta át” ezt a díjat, a http://strokeomvolt.blog.hu  blogomnak,  amit a bloggerek egymásnak adnak át. Ő nagyon jól összefoglalta, miről is szól a díj.

A blogot régen az exhibicionista fiatalok szórakozásaként azonosította a közvélemény. Míg ez a vonal továbbra is megmaradt, mellette olyanok is elkezdtek blogot írni, akiknek nem a magamutogatás a célja, hanem valami több. A blog az írásos kommunikáció és ismeretterjesztés egyik leghatékonyabb eszközévé vált, a blogger pedig író. Lehet rossz író vagy jó író – de író, annak minden kockázatával, örömével, nehézségével és felelősségével.

A Liebster vándordíjat bloggerek – a gondolataikat hobbiból, szórakozásból, vagy valami önmaguknál nagyobb cél érdekében rendszeresen közzétevő írók – adják társaiknak, munkájuk elismeréseként.  Mint minden díj, ez is erősen szubjektív és önmagában értéktelen; a valódi értékét az emberi kapcsolatok erősítése és egymás segítése adja. Aki tovább adja, feltesz néhány kérdést, aki kapja, válaszol rá. Elismerés és megismerés – röviden ez a lényege.

 

Jólesik, hogy egy olyan ember adta át nekem a “stafétát”, akinek az inspiráló írásait nagyon szerem olvasni. Én olyanoknak szeretném továbbadni, akik szintén foglalkoznak a méltatlanul mellőzött stroke témával, így hívva fel rá a figyelmet. Hamarosan nagyobb publicitást fog kapni mindazok munkássága, akik a stroke-kal foglalkoznak, mert sajnos egyre több lesz az ilyen eset, és az embereket már jobban foglalkoztatja a téma, mint akár 1 évvel ezelőtt. Tudomásom van nem publikált blogokról is, de most értelemszerűen azokat említem meg, akiknek nyilvános a története. A stroke-ot nem hogy nem kell szégyellni, de egyenesen hangsúlyozni kell, és nem szabad evidenciaként kezelni, hogy ez már népbetegség. Harcolnunk kell azért, hogy elkerüljük, mint ahogy azért is, hogy felépüljünk belőle.

 

liebster_award.png

 

Annak idején, amikor a blogot indítottam, az vezérelt, hogy ne tartsam magamban azt a sok információt, amit megszereztem, vagy máshol nem olvashatok. A sztorim által akartam megmutatni, hogy akarattal és tettel meg lehet gyógyulni egy olyan betegségből is, ami megölhet, vagy évekre, esetleg örökre kivonhat a forgalomból. Miután rájöttem, hogy az általános, informatív dolgokra az emberek kevésbé harapnak rá, nem kevés tépelődés után mögé tettem a nevemet, és az arcomat, bizonyítandó, hogy igenis bárkivel megtörténhet.

Így sikerült mára több mint 14.000 ember figyelmét idevonzani. (UPDATE – Már 20.000 látogatója volt a strokeomvolt.blog.hu-nak, és 150 bejegyzést élt meg fennállásának 2 éve alatt) Olyan blogot akartam, ahol a betegség gyógyulási fázisába is betekinthetünk, és nem csak a megelőzésről és az utóéletről van szó benne. Úgy indultam neki, hogy ha 1 embernek segítek, aki otthon ül magatehetetlenül, akkor már megérte. Azt akartam, hogy tudják: nem kell egyedül megküzdeniük a testi-lelki nehézségekkel, és minden állapot javítható. Ez az elgondolás szülte nemrég a Stroke-os hősök és szeretteik nevű facebook csoportot is, ahová mindenkit várunk, akinek bármilyen szinten köze van a stroke-hoz.

Kérdezték tőlem többen, hogy miért éri ez meg nekem? Pénzt kapok érte? Dehogy! Én ezt egyfajta kötelességnek érzem. Nem ez a hobbim, legszívesebben mással foglalkoznék. De mindaddig nem tudok nyugodni, amíg itthon ilyen siralmas a stroke-kal kapcsolatos tömegtájékoztatás, hiányos a rehabilitáció, és gyakorlatilag nincs olyan, hogy utógondozás. Nem fogadom el, hogy miért hagyják kerekesszékben ülni, de legjobb esetben is otthon maradni a munkaképes fiatal embereket, miközben arra panaszkodnak, hogy nincs, aki dolgozzon. Nagyon szívesen letenném a lantot, és élném tovább a saját életem, amiben már alig van helye a stroke-nak. De mindaddig nem tehetem meg, amíg 1 tettre kész ember életét is derékba törheti ez a betegség. Nem tudnék tükörbe nézni!

 

…And the Liebster goes to:

 

http://tuleloknek.blogspot.hu/ (Itt már írtam róla)

 http://zsanna2014.blog.hu/

http://vertocsa.blog.hu/

http://diavilaga.blogspot.hu/2010/01/agyergorcs-stroke-tia-veled-is_30.html

 

Köszönöm a díjat Gábornak, a hasznaldfel.hu blog szerkesztőjének! 🙂

 

A kérdésem azokhoz, akiknek továbbadtam: Szerintetek hogyan lenne javítható a helyzet Magyarországon, ami a stroke-kal kapcsolatos ismereteket illeti?

 

Erre a honlapra csak a stroke-ról szóló blogom esszenciális posztjai kerülnek fel, valamint azok a bejegyzések, amiket 2015 február 1. után írtam. Ha részletesebben érdekel a stroke téma, látogass el az erről szóló blogomra! Egy stroke-os naplója: http://strokeomvolt.blog.hu, és a Strokeinfó Alapítvány honlapjára: http://strokeinfo.hu

Facebook Comments

About Eni

2008 óta foglalkozom rövidebb cikkek írásával. Az élet nagyszerű témákat szolgáltat, és sokan szeretik is olvasni, amiket írok. Mostantól minden írásom megtalálható itt, egy helyen. [ENGLISH]: I'm writing shorter articles since 2008. Life provides great topics, and a lot of people like, what I write. All my writings can be found here, from now on.

Check Also

2022 évzáró beszéd ajánlókkal

Gondoltam, írok egy évet összefoglaló posztot, miket tanultam, milyen hasznos dolgokat adnék át Nektek is. ...